Lázár János menesztette a MÁV két vezérigazgató-helyettesét

2023. szeptember 06. 17:36

Az értesülést Csepreghy Nándor miniszterhelyettes is megerősítette.

2023. szeptember 06. 17:36

Lázár János építési és közlekedési miniszter felmentette a MÁV pályaműködtetésért felelős illetve a gazdasági vezérigazgató-helyettesét, Virág Istvánt és Bádonfainé Szikszay Erzsébetet – értesült a hvg.hu. Az értesülését Csepreghy Nándor miniszterhelyettes megerősítette. A döntés válasz arra, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom fővonalon sebességkorlátozást vezettek be a pálya rossz állapota miatt – írta a lap.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, miután a probléma kiderült, a tárcavezető úgy fogalmazott, „arra szeretném kérni a sajtón keresztül a MÁV vezetését, hogy 

ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a helyreállítást.”

Arra a felvetésre pedig, hogy a MÁV szerint ez az összes többi, 2024–re tervezett felújítás kárára lehetséges csak pluszforrás nélkül, Lázár így válaszolt: „Aki egy nyolcszázmilliárd forintos tömegközlekedési kasszában nem találja meg a 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot!”

Csepreghy Vitézynek is üzent

A hvg.hu felidézte, hogy ebbe a vitába szállt bele Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is, akinek most Csepreghy vissza is üzent. Vitézy úgy fogalmazott, „kapkod” az építési és közlekedési miniszter. Felhívta arra is a figyelmet, hogy „Lázár János legújabb, a budapestieknek és az agglomerációban élőknek küldött csomagja a korábban beígért, kiemelt fejlesztések leállításáról szól”.

Vitézy hangsúlyozta, ha a magyar gazdaság jobb helyzetbe kerül, ha megérkeznek az uniós források, akkor fognak ezek a mostani döntések igazán fájni, mivel „a tervek, engedélyek, szakemberek és felkészült intézményrendszer nélkül akkor se fogunk tudni már megfelelő közlekedésfejlesztést megvalósítani, ha épp lenne rá pénz és hozzá akarat.”

Erre Lázár János helyettese úgy reagált, „ha az államtitkársága idején feleannyit foglalkozott volna a jelennel, mint a távoli jövővel, most kevesebb bajunk lenne a vasútnál. Sajnos azonban többet költött látványtervekre és fantasztikus elképzelések kidolgozására, mint a pálya karbantartására, a meglévő járművek felújítására, vagy a kapacitások és a menetrendi álmok egymáshoz illesztésére.”

***

Frissítés:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerda este pontosítást adott ki, mely szerint több médium is tévesen idézte, hogy a MÁV vezetésében két vezérigazgató-helyettes felmentését kezdeményezte volna a tulajdonos.

„A valóság ezzel szemben az, hogy az értesülés csak Bádonfainé Szikszay Erzsébet, gazdasági vezérigazgató-helyettes esetében helytálló. Virág István vezérigazgató-helyettes bár elérte a nyugdíjkorhatárt, aktív szolgálatát nem fejezi be” – fogalmaztak a közleményben.

 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Varga György

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
galancza-2
2023. szeptember 06. 23:10
János! Gratulálok! Csak így tovább,mindent bele! Rúgd ki az élősködő,naplopó komcsinácikozmolibsi csűrhét a közlekedés világából.És pereld be őket kötelességszegésért, munka elmulasztásáért,hűtlen kezelésért, korrupcióért. A v.d.-t is. És szólj a Csáknak, L.Simonnak hogy ők meg kezdjék el a kulturális,művelődési intézmények megtisztítását. Ott is sajnos nagyon sok a szaralak.
Kozmosz
2023. szeptember 06. 22:26
Te meg csak seggtörlésre vagy való, izvesztyija. De csak ukrán seggre.
pipanszky
2023. szeptember 06. 22:10
Úgy hiányzott nekik a kirúgás, mint Hósmezővásárhelynek a villamos.
Namond
2023. szeptember 06. 21:18
És? Nincs joga? Az urán bányászok menesztése miért nem volt média téma?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!