Elhunyt Aristo

2023. október 02. 22:03

Nagybetegen is azt kérte, hogy a nekrológban se írják le a valódi nevét.

2023. október 02. 22:03

Bálint Botond, a Pesti Srácok lapszerkesztője tudatta nekrológban, hogy Aristo, a lap rendszeres szerzője elhunyt.

Mint Bálint fogalmazott, 

„Aristóval egy újabb pótolhatatlan alak ment el a rossz emlékezetű XX. század túlélőiből. 

Mert még azoknak is túl kellett élniük a XX. századot, akik a negyvenes évek közepén, végén, az ötvenes években születtek. Aristo egyik nagyapja katonatisztként harcolta végig mindkét nagy háborút, apja pedig 1956-ban volt kénytelen külföldre menekülni, mert a forradalom alatt úgy bánt a helyben közismert kommunistákkal, ahogyan azt azok megérdemelték” – sorolta.

A nekrológ szerzője felidézte, hogy először 2006 kora őszén beszélgetett Aristóval egy általa szervezett szűk körű kampánybeszélgetésen, aminek az volt a célja, hogy a polgármesterjelöltjük sokféle emberrel találkozzon. „A dolog annyira jól sikerült, hogy mi hárman és néhány barátunk a következő bő évtizedben szinte minden héten találkoztunk és éjszakába nyúlóan beszélgettünk mindenről, a politikától a lovakig, a filozófiától a történelmen át a szociológiáig”.

Bálint hozzátette, „2006 sokkja után tulajdonképpen egyszerre kezdtünk írogatni a netre és egyszerre tapasztaltuk meg, hogy milyen is az, ha olvassák is az embert. Aristo különlegesen jó stílusa, klasszikus műveltsége nemcsak a mára már elfelejtett blogszférából emelte ki, hanem hamarosan az is kiderült, hogy

mindenfajta szándékosság nélkül irodalmat művel.

Különleges ember volt

„Olyan embert veszítettünk el, aki képes volt arra, hogy a hatvanas évektől kezdve minden évtized hangulatát a lehető leghitelesebben adja vissza” – szögezte le a Pesti Srácok újságírója, aki búcsúgondolatait azzal zárta, 

„Aristo különleges ember volt és úgy is távozik. Már nagybetegen az ő kérése volt, hogy a nekrológban se írjuk le a valódi nevét…”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2023. október 04. 09:35
"L. – bizonyos értelemben – magányos gyerek volt." https://aristo.blog.hu/archive
lauderstenonis-2
2023. október 03. 23:41
Egy művelt, de mellette szar alak dobta fel a talpát. Az ilyen gerinctelen alakok alkottáka komcsi és náci "értelmiséget" is.
anna bolena
2023. október 03. 11:51
De jó volt olvasni! Nagyon fog hiányozni.
Hillary Clinton bázisdemokrata
2023. október 03. 11:51
Részvétem, tetszettek az írásai
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!