Schmuck Andor is feltűnik majd a Kőgazdag Fiatalokban, randizni megy az egyik lánnyal

2023. október 03. 10:51

Hosszú csend után tér majd vissza az egykori politikus.

2023. október 03. 10:51
null

Mint arról beszámoltunk, nagyon bejött a TV2-nek a szeptember közepén indult új valóságshow, a Kőgazdag Fiatalok, hiszen rögtön ez első héten öt epizódból négy adás is bekerült a 18-49-es célcsoportban a hét 50 legnézettebb műsora közé.

Ezt is ajánljuk a témában

Most nem várt eszközhöz nyúlt a csatorna: a továbbiakban az egykori főpolgármester-jelölttel Schmuck Andorral igyekeznek növelni a nézettséget. Ez onnan derült ki, hogy a műsor egyik lányszereplője, Metta a beharangozóban elmondja: beadta a derekát, és elmegy az egykori politikussal randevúzni. Alig ismerjük egymást, és máris elvitte a kalapomat – ezt már Schmuck mondja a bemutatóban, – amit itt lehet megnézni – miközben egy szelfihez pózol randipartnerével.

Schmuck Andorral, aki korábban azzal került be a hírekbe, hogy lefogyott, tavaly készítettünk interjút.

Nyitókép: képernyőmentés

Ezt is ajánljuk a témában

Hová tűnt Schmuck Andor?

Nagy a csönd Schmuck Andor körül, pedig korábban hetente szerepelt az újságokban. A szerelmi életével a bulvárban haknizott, máshol pedig a Tisztelet Társasága elnökeként a nyugdíjasok érdekében kampányolt.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2023. október 08. 08:15
Talány ez a faszi. Az MSZP-s Kiss Péter táskahordozója volt, amíg élt az ő kitartottjaként, aztán hol pártot, hol civil szervezetet gründolt minden siker nélkül és ebból megélt jól, de sem nem szép, sem nem okos és mégis éli a celebek gondtalan életét.
wombatmenhely
2023. október 03. 21:02
Van az a pénz, amiért Schmuck Andorral is randizik valami ócska repedtsarkú.
Akitlosz
2023. október 03. 16:05
Ezek a cikksorozatok a Mandineren bújtatott reklámok. Nem jelzik reklámnak, de attól még azért vannak.
need-info
2023. október 03. 12:27
VV Kriszti máris dollárjeleket lát a szeme előtt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!