Harmincöt éve mondta ki Pozsgay Imre, hogy 1956 népfelkelés volt (VIDEÓ)

2024. január 28. 14:17

A kommunista párt egyik vezetője egy oligarchisztikus, a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek nevezte a három évtizeddel korábban történteket.

2024. január 28. 14:17
null

Harmincöt évvel ezelőtt, 1989. január 28-án, egy szombat délutánon mondta el legendássá vált rádiónyilatkozatát a 2016-ban elhunyt Pozsgay Imre, aki 35 évvel ezelőtt az MSZMP Politikai Bizottságának tagja volt.

A korábban kulturális és művelődési miniszteri posztot is betöltő Pozsgay a 168 Óra című rádiómű­sorban először hivatkozott arra, hogy az MSZMP Központi Bizottsága által felkért Történész Albizottság – a Központi Bizottság által még meg nem vitatott – szak­értői anyaga az 1956-os eseményeket „népfelkelésnek” tartja, amely a nemzeti önérzetében megsértett és megalázott társadalom fellépése volt a diktatúra ellen. A bejelentés így hangzott el:

- És hogyan ítélik meg Nagy Imre 1956-os szerepét, tevékenységét?

-Ez az, ami körül még zajlanak a viták, felmerülhetnek olyan belső és külső összefüggések, amelyek ezt a megítélést, hogy úgy mondjam, árnyaltabbá teszik. Például önmagában az a körülmény, hogy ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt. Egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek.

Sokan ezt a pillanatot tartják a rendszerváltás kezdetének, bár ne feledjük: Kádár János ekkor még életben volt, jóllehet komoly tisztséget már nem is viselt (1988 májusában mentették fel a főtitkári posztról, amelyet a fehérterrort vizionáló Grósz Károly vett át).

Nyitókép: képernyőmentés

 

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CubaLibre
2024. január 29. 01:54
Még szerencse, hogy jó elvtárs volt....
laikus19-2
2024. január 29. 00:35
Az itteni hozzászólásokból is kiderül, mintha valósággal semmisnek vennék, vagy veszik Pozsgay 1975-1989 közötti politikusi tevékenységét. Ilyen komment-szinteken ezt persze meg lehet tenni, de ha alaposabban megnézzük a konkrét tényeket, ezeket nem lehet eltörölni. Kiderül belőlük, hogy az akkori ellenzéki értelmiség népies vonalával a felsőbb vezetésből gyakorlatilag csak Pozsgay állt érdemben szóba. És persze ez az, amit a mai balliberálisok, meg a történeti előzményeik sosem tudtak neki megbocsátani.
laikus19-2
2024. január 29. 00:20
Pozsgay megpróbált elvszerűen és következetesen politizálni 90 után. Ekkori politikusi pályafutása jól szemlélteti, miként fogadták ezt a balliberális oldalon, amint egészében is tanulságos a pályája, viszont ami nagyon sokat mond, hogy ma is vállalható, és szerintem egyre inkább az lesz a jövőben. (Már hallom is a huhogókat, hogy nyilván nem a Petőfi Népében megjelent, 56-ot gyalázó cikkére gondolok. Természetesen nem arra, vagy egyéb hasonló botlásaira, amelyek szinte minden politikus pályáján akadnak. De ezeket is számba véve tiszteletre méltónak tartom, hogy ő jó értelemben fejlődőképes volt, ami kommunisták között valóságos kuriózum. Pozsgayt mindig lehetett és ma is komolyan lehet, sőt kell venni, de ki vesz ma komolyan mondjuk egy Csintalant.)
Akitlosz
2024. január 28. 19:56
Pozsgay tehetségtelen politikus volt. Saját pártot alapított. Emlékszik rá valaki? NDSZ. Nemzeti Demokrata Szövetség. Nem mi? Nem is ért el a pártjával soha semmit. Legmagasabb támogatottsága 0,6% volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!