Újra feltalálná a WC-t Bill Gates

2011. július 22. 10:42

A Microsoft egykori alapítója 42 millió dollárt adományozott egy programnak, melynek célja, hogy a WC-t olyan megoldással helyettesítsék, ami a harmadik világ fejlődő országaiban drasztikusan javítaná az általános higiéniát.

2011. július 22. 10:42

A Microsoft egykori alapítója 42 millió dollárt (7,8 milliárd forintot) adományozott egy nyolc nemzetközi egyetem által közösen futtatott programnak. A kezdeményezés célja, hogy a WC-t olyan, olcsó és egyszerű megoldással helyettesítsék, ami a harmadik világ fejlődő országaiban drasztikusan javítaná az általános higiéniát.

Tanulmányok szerint jelenleg az emberiség 40 százaléka nem fér hozzá az öblítős vécéhez, ez pedig rengeteg fertőzéshez és betegséghez vezet. Évente másfél millió gyerek hal meg hasmenés miatt. Ez a hatalmas szám radikálisan csökkenthető lenne egy újfajta, csatornahálózatot és elektromosságot nem igénylő, de higiéniát biztosító WC feltalálásával.

Bill Gates alapítványának reményei szerint 2015-re elkészülhetnek a prototípussal, ami aztán emberek millióinak az életét mentheti meg. Szakértők szerint egyébként a WC feltalálása és elterjedése az utóbbi 200 év legjelentősebb előrelépését hozta az egészségügyben.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2011. július 23. 13:38
Nekünk, van 1 családi sztorink, ami arról szól amikor a 70'-es években, a főmérnök nagybátyám, és a főorvos nagybátyám elindultak Pestről Tihanyba, hogy levigyenek a zsiguli tetején egy fabudit a telekre. Aztán, egy hirtelen fékezés következtében, félúton az M7-esen lerepült a fabudi a kocsi tetejéről. Sajna, a többit a röhögéstöl nem tudom megosztani veletek.
senkiknz
2011. július 22. 20:36
Biccnicc, bicnicc, buznicc. Ez a három valami komédiás trió?
Gombóc XVI. Artúr
2011. július 22. 12:25
Szerintem a találmány után sok, Magyarországon működő cigány kisebbségi önkormányzat is érdeklődhetne, mert sok fajtársuknak még a "pottyantós" budi is újdonság. Ahol rájuk jön a szapora, oda végzik a dolgukat. Aztán meg a hülye magyarok adójából jön az ingyenes védőoltás a fertőzések ellen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!