Megvan a bizonyíték – megváltozunk a halálközeli élmény hatására!

2015. július 02. 01:56

Ha valaki magán vagy közeli hozzátartozóján megtapasztalta már a halál közvetlen közelségét, annak valószínűleg nem mond újat az a kanadai vizsgálat, amelyről az Origó számolt be. A többségnek viszont meglepő lehet, hogy az ilyen élmények mekkora, s most már tudományosan is mérhető változást okoznak az ember agyában és a személyiségében.

2015. július 02. 01:56

Tartós, akár több mint egy évtized múltán is tapasztalható változások állnak be az agyi működésben a rendkívül erős, traumatikus élmények után – derült ki egy kutatásból. Ez a változás egész világnézetünket érintheti. 2001. augusztus 24-e valószínűleg örökre beleégett az Air Transat 236-os repülőjárat utasainak emlékezetébe. A járműből útközben kifogyott az üzemanyag és a lezuhanás veszélye fenyegetett. Az emberek már az elkerülhetetlen halálra készültek, szerencsére azonban a pilótáknak végül sikerült letenniük épségben a gépet az Azori-szigeteken.

 
Tíz évvel később az egykori utasok egy csoportja rendhagyó kísérletre jelentkezett a kanadai Baycrest kórház kutatóorvosainál. A nem túlságosan kellemes vizsgálat során a résztvevőknek fel kellett idézniük traumatikus élményeiket, miközben az agyi aktivitást a szakemberek nyomon követték.
 
A kapott eredmények fontos betekintést nyújtanak abba, hogyan dolgozza fel és tárolja el az agy a megrázó élményeket és segítséget nyújthatnak abban, milyen módszerrel kezeljék a szakemberek a jövőben a poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedőket.
 
A Clinical Psychological Science című szaklapban megjelent publikáció valószínűleg az első tanulmány, amely nyolc olyan személyt vizsgált, akik ugyanazt a traumatikus élményt élték át egyszerre. A kutatók azt találták, hogy mindegyik volt utas elképesztően részletesen tudta felidézni az események legapróbb részleteit is.
 
A megrázó eset még most is kísérti az utasokat függetlenül attól, hogy poszttraumás stressz szindrómájuk van-e vagy sem – mondta Daniela Palombo, a kutatója, aki a tanulmány vezető szerzője. Úgy emlékeztek az eseményre, mintha tegnap történt volna, és nem egy évtizede (a vizsgálatokat 2011-ben végezték el). Más evilági tapasztalatok idővel elhalványodnak, a trauma azonban tartós nyomot hagy maga után” – tette hozzá a szakember.
 
A kutatásban sikerült feltárni azon agyi mechanizmusok egy szeletét, amelyek a jelenségért felelősek.
 
A kutatók az fMRI-készülékekben fekvő nyolc túlélővel a balesetükről készült archív híradásokat nézettek, és arra kérték őket, hogy meséljenek az átélt élményekről. Ezen kívül a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokról (gyakori rövidítése: 9/11) és egy másik, „semleges” eseményről is mutattak nekik felvételeket. A szakemberek minden egyes esetben nyomon követték az alanyok agyi válaszait. Miközben a páciensek saját traumatikus tapasztalataikra reflektáltak, az emocionális emlékekért felelős agyterületek hálózata erősen „dolgozni kezdett” Ez nem történt meg, ha a semleges eseményről kellett a résztvevőknek beszámolniuk.
 
A kutatás szempontjából az igazi meglepetés akkor következett, amikor a repülőbaleset túlélőinek a 9/11-ről kellett emlékeket előhívniuk: hasonló agyi hálózatok váltak aktívvá, mint a személyes élmények felidézésekor. Az egyéni traumát nem átélt emberek agya teljesen máshogy reagált a terrortámadással kapcsolatos felvételekre.
 
A kutatócsoport úgy véli, hogy a rémálomszerű repüléssel kapcsolatos élmények
megváltoztatták az érintettek agyának információ-feldolgozó képességét, ami befolyással lett világnézetükre: az átlagosnál sokkal érzékenyebbé váltak a negatív élményekre
– magyarázták a tanulmány szerzői, akik szerint a mostani kutatás hatalmas előrelépés a korábbi hasonló, de főként állatmodellekre alapozott vizsgálatokhoz képest.
 
Itt van nyolc ember, akik mindannyian ugyanazon az intenzív traumán estek át. Valakit erősebben érintett, és PTSD alakult ki nála, mást kevésbé” – mondta Palombo. „Az egyes emberek agyi válaszait tanulmányozva egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy megértsük, miként dolgozza fel központi szervünk a traumatikus emlékeket.
 
 
*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2015. július 03. 01:44
Erre bizonyíték kellett..? Azt hittem egyértelmű..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!