Brüsszelben tárgyal hétfőn Soros György

2018. április 13. 14:44

Jövő hétfőn az Európai Bizottság első alelnökével folytat megbeszélést Soros György Brüsszelben.

2018. április 13. 14:44

Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Szkínasz újságírói kérdésre hangsúlyozta: mint ismeretes, Soros és Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Az eszmecserék egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.

A holland, szociáldemokrata politikus február elején újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak, a demokrácia melletti határozott elkötelezettség, valamint az, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Aláhúzta: ez nagy feladat, és Soros György is Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát.

(MTI)

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fuxy
2018. április 15. 10:40
Akkor lehet találkozok vele mert Én meg putyinnal kajálok ott hfön
formaegy
2018. április 14. 12:30
Mi van Brüsszel! Csak nem az ukrajnai forgatókönyvet készítik elő? Mellesleg ennek a vén féregnek mi köze van az Európai Unióhoz? Szarházi népirtó férgek! Egy kib.-ott nagy pert kellene a nyakába akasztani ezeknek a felforgató szarháziaknak! Ennyi
Csigorin
2018. április 14. 00:40
Ja es az nem erv hogy regi haver timmermanssal. Akkor uljenek be valahova egy kavera vagy sorre, de milyen alapon fogadja hivatali helyisegben, hogy mer munkaidoben haverkodast apolni?
kitiltott
2018. április 13. 22:45
Mo a faszt keres ott..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!