Antirasszista díjat nyert Niedermüller Péter

2020. augusztus 23. 19:58

Idén is kiosztotta díjait a MEASZ elnöksége.

2020. augusztus 23. 19:58
null

Antirasszista díjat nyert Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa. A díjat az egykori EP-képviselő szeptember 12-én fogja átvenni az elismerést kiosztó Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) eseményén, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Niedermüller Péter – aki jelenleg a VII. kerület polgármestere – korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy „ijesztő képződménynek” nevezte a fehér, heteroszexuális keresztény férfiakat. Ezen mondata a DK politikusának az ATV egyik műsorában hangzottak el. Mondatát mind a mai napig sokan rasszista indíttatásúnak vélik. Niedermüller Péter ellen kijelentését követően antirasszista tüntetést is szerveztek.

Nem csak Niedermüller Péter nyerte el ugyanakkor a 2020-as Radnóti Miklós Antirasszista Díjat, hanem többek közt az Auróra Közösségi Ház, Brandt Viktor, Csákányi Eszter színművész, Erdős André nagykövet, Filippo Giuffrida, Gadó János, Kovács Gábor és Szénesi Sándor újságírók, Hegedűs Judit, Inotai András, illetve Lengyel László közgazdászok, Doug Daniel üzletember, a HVG, Horváth Csaba, Zugló polgármestere, Karsai László történész, Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója, Kronstein István civil szervezeti vezető, Lovas Tamás zenész, Mohácsi János rendező és Pápai Gábor karikaturista is.

Címlapfotó: MTI/ Máthé Zoltán; Fotó (lent): Facebook

Összesen 194 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. augusztus 24. 21:14
Ja és ott működött a Szabó Ervin könyvtár is, remélem benézett oda is egy pár kölcsön könyvért.
Krupp Skya
2020. augusztus 24. 21:11
Gréczyt meg faszista díjjal tüntették ki.
Krupp Skya
2020. augusztus 24. 21:05
A HUMBOLD EGYETEMI KÖNYVTÁRBAN?
kombinátor
2020. augusztus 24. 18:26
azonnal meg kell alapítani az "Antibuzeráns díjat" is
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!