Emelkedéssel nyithatja a hetet a tőzsde a szakértő szerint

2020. szeptember 14. 08:36

Ezt a nemzetközi befektetői hangulat is támogathatja.

2020. szeptember 14. 08:36

Emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: folytatódhat az emelkedés, amit már a nemzetközi befektetői hangulat is támogathat, így pluszban nyithat a piac. A vezető részvények közül az OTP árfolyama emelkedhet, a papír átlépte a 10 500 forintos árfolyamszintet. A következő meghatározó ellenállási szint 10 650 forint közelében van. A Mol továbbra is az 1650-1700 forintos tartományban mozoghat. A Richter piacán negatív korrekció folytatódott, 6800 forintnál fontos támasz húzódik. A Magyar Telekom emelkedni tudott, a következő akadály 370 forintnál található az emelkedésben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,04 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 34 837,99 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 8 forinttal, 0,48 százalékkal 1669 forintra csökkent, 922,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 150 forinttal, 1,43 százalékkal 10 620 forintra erősödött, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,24 százalékkal 368 forintra nőtt, forgalma 134,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 135 forinttal, 1,94 százalékkal 6825 forintra esett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

(MTI)

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!