Berend Nóra: A Szent Jobb is csak egy mítosz

2021. augusztus 21. 12:18

Berend T. Iván marxista történész lánya, a Cambridge-ben tanító Berend Nóra szerint Szent Istvánnal kapcsolatban kizárólag téveszmék élnek a köztudatban.

2021. augusztus 21. 12:18
null

Berend Nóra, aki Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia a rendszerváltást megelőző utolsó elnökének lánya, annak kapcsán, hogy a Nemzeti Hitvallás első mondata az, hogy „büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette” eleve felháborodásának adott hangot. 

„Annak, aki nem keresztény – akár más vallású, akár nem vallásos –, miért kellene büszkeséget éreznie? Történészként is lehet vitatkozni az állítással. Annyi igaz, hogy a korabeli külföldön valóban úgy ítélték meg: István idején Magyarország kereszténnyé vált. Az akkori források szerint a Jeruzsálembe induló keresztény zarándokok már átmehettek Magyarországon, az útvonalat biztonságosnak nevezték. Ha azonban azt tekintjük „szilárd alapnak”, hogy a lakosság többsége már hisz a kereszténységben, akkor ez valószínűleg csak jóval később következett be” – mondja a baloldali történész, aki a Cambridge-i Egytemen tanít. 

Az államalapításról így vélekedik: „Abban sz időben a mai értelemben véve nem létezett Magyarország és magyar állam.  A kereszténységre való áttérés bevett technika volt, hogy az uralkodók elismertessék magukat a szomszédos keresztény országokkal. István ezzel egyáltalán nem számított kivételesnek, hanem beilleszkedett a sorba”

A marxista törénész szerint az sem igaz, hogy a kereszténység felvétele a magyar államiságnak feltétele lett volna. „Annyit mondhatok, hogy Litvánia, amely csak a XIV. század végén tért át a kereszténységre, országként egészen jól kialakult a kereszténység nélkül is” – hangzik el az interjúban. 

A Szent Jobb kapcsán Kálmán királyt és a szenté avatás körülményeit teszi felelőssé. „Hartvik püspök azonban azt találta ki, hogy egy Mercurius nevű egyházi embernek megjelent egy angyal, átadott neki egy csomagot, megkérte, hogy őrizze meg, és fedje fel, ha eljön az ideje. Ez lenne a Szent Jobb. Valahonnan kerítettek egy mumifikálódott testrészt, kreáltak egy ereklyét, ami addig nem létezett” – nyilatkozott az ereklye kapcsán a történésznő, aki szerint bár az Intelmek hiteles forrásnak számít, de egészen biztosra vehető, hogy nem István írta. „Fantáziálhatunk arról, hogy felolvasták neki, és ő megértette, vagy lefordították neki. Az Intelmek latinul íródott, de azt sem tudjuk, hogy István értett-e latinul” – állítja.

„Nyilván többféle vélemény van, én úgy gondolom, hogy a mítoszok torzító hatásúak. A történelmi valóság nagyon sokrétű, a mítosz viszont mindig egyszerűsít, az így kialakított képet aztán követendő ideálnak állítja be. Ezt én nagyon problematikusnak érzem” – véli Berend Nóra, aki szerint „az emberek egy részét valószínűleg tényleg nem érdekli a történészi megítélés, azokat pedig, akik próbálják kisajátítani és politikai céljaikra felhasználni Szent Istvánt, aligha lehet bármilyen érvvel meggyőzni.”

Fotó: St Catharine's College Cambridge, Facebook

 

Összesen 310 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2021. augusztus 25. 21:14
Van az a pénz ! Minden népnek bizonyos százaléka selejt. Így vagyunk ezzel mi Magyarok is. Mindenesetre történész, és nem sül ki a szeme ?
victor2
2021. augusztus 24. 17:02
"Ő talán tudományosan bebizonyította, hogy pl. az Intelmeket nem István írta fiának? Ja, nem! Stb..." Erre nézve azért léteznek módszerek, melyekkel nagy valószínűséggel megállapítható a szerző személye. A korral foglalkozó, hozzáértő történészek szerint az Intelmek - Szent István Intelmei - szinte biztosan nem a király saját kezű műve. Tehát Berend Nóra semmi olyasmit nem állított, ami ne egyezne a történészi fősodorral és ami miatt neked ennyire meg kellene lepődnöd.
victor2
2021. augusztus 24. 16:50
"Berend itt nem tudományosan állít valamit, hanem csak az aljas véleményét ismerteti." Azért, mert ez számodra aljas, nem jelenti azt, hogy valóban aljas. De hadd ismételjem: elővezetheted a tudományosan megalapozott álláspontodat és megcáfolhatod a történészt. De az nem tudományos szint, hogy valami szerinted aljas.
grad
2021. augusztus 24. 15:01
Ez egy lelkileg sérült nő, aki valószínűleg történelmi okok miatt utálja azt a népet, országot, ahová született. Így kell kezelni őt. Nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!