A Párbeszéd oldalán a kormánynak szurkolnak a kormány vs. Ryanair-csatában

2022. június 25. 12:17

Besült a zöld-párt humorosnak vélt ötlete.

2022. június 25. 12:17
null

A Párbeszéd nagy humorosan kitett egy posztot a Facebook-oldalukra, amelyben kifejtették, hogy „most, hogy már fényes tekintetű Deutsch Tamás is megszólalt a témában, muszáj feltennünk a kérdést!”. A nagy kérdés az volt, hogy kinek szurkolnak a látogatók a Ryanair vs. kormány küzdelemben.

Besült a poén

Majd' két és félezer ember fejtette ki a véleményét: közel 1700-an a kormánynak szurkolnak, míg 660-an a Ryanairnek. Magyarán, 

két és félszer többen állnak a kormány mellett – még a Párbeszéd Facebook-oldalán is.

A szintén zöld Ungár Péter is helyretette a pártot

Ungár Péter LMP-s politikus egy kommentben megosztotta a véleményét az egész posztról/ügyről. Ungár kifejtette, hogy szerinte egy zöldpárt nem igazán szurkolhat egy szennyező nagyvállalatnak. „A jogos kormánykritika nem szerencsés, ha nagyvállalatok simogatásába fordul át. Önmagában az, hogy a Ryanair adóterhe nő nem lenne probléma” – jelentette ki.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Nyitókép: Párbeszéd Facebook-oldala 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brandon the great Negro
2022. június 26. 12:22
Párbeszéd már nem Magyarországért.
chief Bromden
2022. június 26. 08:46
660 szavazat mellettük. Ez több lehet annál amit a választáson kaphattak.
Lajoss
2022. június 25. 22:06
A Wizzair napi szinten hagyja cserben az utasok százait. Ez nem zavarja Pártunkat,és Kormányunkat.
pemete jakab
2022. június 25. 19:48
Lehet háborogni a Ryanair ellen. De akkor a Wizz Air ellen is. Ugyanaz az üzletpolitikájuk, menedzseri hozzáállásuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!