Véget ért a londoni olimpia

2012. augusztus 13. 07:54

Az Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXX. nyári olimpia. Magyarország nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött Londonban.

2012. augusztus 13. 07:54

Miután a hangulatfelelősök egy óráig szórakoztatták a 80 ezer nézőt, a hivatalos program helyi idő szerint 21 órakor kezdődött, nem sokkal ezután elfoglalta a helyét a díszpáholyban a II. Erzsébet királynőt képviselő Harry herceg, valamint Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is. 

A 12 részből álló, magával ragadó műsornak 4100 részvevője volt – köztük két magyar artistaművész, Simet László és felesége, Olga –, a tematikája pedig Londonra összpontosult. A nyitójelentben odavarázsolták az aréna küzdőterére olyan helyi nevezetességek kicsinyített mását, mint a parlament, a Tower-híd, a Szent Pál székesegyház vagy a Temze partján emelkedő óriáskerék, a London Eye, és bemutatták, hogy milyen pezsgő is a brit főváros élete a hétköznapokon. A metropolisz egy napját bemutató blokk zenei aláfestését a Madness, a Pet Shop Boys, a One Direction, a The Kinks frontembere, Ray Davies, Emeli Sandé és a Stomp ütősegyüttes 40 tagja szolgáltatta.

A nemzetek zászlóit minden ország képviseletében egy-egy sportoló hozta a küzdőtérre, a magyar lobogót a kalapácsvetés aranyérmese, Pars Krisztián vitte. Ezután – részben a nézők közötti lépcsőkön leereszkedve – a stadionba tódult a többi versenyző is, ki boldogan, ki szomorúan, de mindenki felszabadultan, integetve lépett a játékok fő helyszínének küzdőterére. Ezúttal – ellentétben a megnyitóval – már nemzetiségtől függetlenül, keveredve vonultak be a főszereplők, felejthetetlen kavalkádot varázsolva az arénába.

A hagyományoknak megfelelően a záróceremónia keretében ejtették meg a férfi maratonfutás eredményhirdetését, és köszöntötték annak a 70 ezer önkéntesnek a képviselőit, aki munkájával hozzájárult a játékok sikeres lebonyolításához. Az önkéntesek vastapsot kaptak a publikumtól.

Ezután következett a háromórás műsor központi eleme, „A brit zene szimfóniája” című összeállítás, ebben a Londoni Szimfonikus Zenekar mellett a brit pop és rock utóbbi 50 évének világszerte leginkább ismert alakjai is szerepeltek – csak erre az éjszakára újból összeállt például az 1990-es évek lánybandája, a Spice Girls, de ott volt az előadók között George Michael, Annie Lennox, Brian May, Liam Gallagher, Fatboy Slim, valamint a fiatal tehetségek közül Jessie J, Tinie Tempah és Taio Cruz. A már elhunyt John Lennon és Freddie Mercury szellemét is megidézték, a közönség pedig együtt énekelte a Monty Python-tag Eric Idle-lel az Always Look on the Bright Side of Life című dalt. A Muse nevű rockbanda előadta a londoni játékok hivatalos dalát, a Survivalt.

A felejthetetlen buli után elérkezett a program hivatalos része. Leengedték az olimpiai lobogót, eljátszották az olimpiai himnuszt, majd Boris Johnson, London főpolgármestere átadta a zászlót Jacques Rogge-nak, aki továbbadta azt Eduardo Paesnek, a 2016-os nyári játékokat rendező Rio de Janeiro első emberének. A brazil világváros – amely az első dél-amerikai házigazda lesz – egy nyolcperces, fergeteges karnevállal mutatkozott be a nézőknek.

Sebastian Coe, a londoni szervezőbizottság elnöke megköszönte a londoniaknak és a briteknek, továbbá az önkénteseknek, hogy támogatták a játékok lebonyolítását, és lehető tették, hogy minden jól sikerüljön. Coe a versenyzőknek is köszönetet mondott, hogy szereplésükkel örökké emlékezetessé tették az elmúlt 17 napot.

A NOB elnöke, Jacques Rogge Coe-nak és csapatának köszönte meg az emberfeletti szervezőmunkát, és kijelentette: az itteni emberek megmutatták a világnak, hogy milyen remek házigazdák. Az olimpiát jellemezve a belga sportdiplomata úgy fogalmazott: örömteli és tündöklő volt. Ezt követően hivatalosan befejezettnek nyilvánította a londoni játékokat.

Ezután az olimpiai lángot tartó kandeláber 204 rézszirma szétnyílt, felette pedig egy 20 méter széles főnixmadár kelt életre. Közben a stadion másik részében felhangzott a Take That együttes Rule the World című dala, majd egy modern balettelőadás következett. A közönség tapsviharától kísérve aztán teljesen kialudt a láng, a műsort pedig a The Who előadása zárta.

A négyévente rendezett, idén július 27-én kezdődött seregszemlén közel 10 500 sportoló indult és 302 számban hirdettek győztest. Magyarország nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött Londonban, amely – 1908 és 1948 után – rekordot jelentően harmadszor volt olimpiai házigazda.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MikkaMakka
2012. augusztus 13. 13:44
ha már úgy is politizáltok, a londoni olimpiáról egy dolog jut eszembe: ennyit a hanyatló nyugatról
Viktus
2012. augusztus 13. 13:23
"Világszerte dollármilliók mennek el diszkoszvetésre és tőrvívásra, miközben volna annak a pénznek jobb helye; szétosztani segélybe, az is értelmesebb lenne" http://hvg.hu/w/20120813_olimpia Na Tóta még beleböfögött a végére egy nagyot ...
gabuci
2012. augusztus 13. 13:21
.Profi volt és laza.A tv-n úgy jött át, h a kisújjukból kirázták.Ilyen záróünnepségt látva érthető, h miért ők adnak nekünk kölcsön és nem fordítva.Egyszóval hanyatlanak
kamasuka
2012. augusztus 13. 12:56
A záróünnepség legidiótább pillanata az volt, amikor a végén elismerték a segítőket, akik között volt idős férfi és nő, fehér és fekete férfi és nő, meg meleg és leszbi, na akkor röhejes volt, amikor a vélhetően meleg fekete srác nem puszilta vissza a csaj olimpikont, hanem megpaskolta a hátát. Mondjuk ír volta nő, tehát lehet ez volt a brit (angol?) gyerek baja, de ahogy csinálta, az inkább mást mutatott. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!