Fidesz: Az MSZP nem veszi komolyan a veszélyt

2016. március 11. 18:57

A szocialisták most sem veszik komolyan az országot és a magyar embereket fenyegető veszélyt – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy az MSZP elnöke szerint nem a migráció miatt van vészhelyzet, hanem például inkább az oktatásban vagy az egészségügyben.

2016. március 11. 18:57

A Fidesz-frakció szerint a szocialisták most sem veszik komolyan az országot és a magyar embereket fenyegető veszélyt. Korábban a határzárt, most a válsághelyzetet támadják, és azt sem támogatták, hogy katonák és rendőrök védjék a magyar határt. A nagyobbik kormánypárt pénteki közleményében arra reagált, hogy az MSZP elnök-frakcióvezetője ugyancsak pénteken, sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány „a megszokott félelemkeltésre játszva” hirdetett a héten az egész országra kiterjedő veszélyhelyzetet, miközben szerinte az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben azonnali intézkedésekre lenne szükség, ott van valódi vészhelyzet.

A kormánypárt közleményében azt írta: ha a „bevándorláspárti baloldalon” múlt volna, akkor ma semmi sem védené a magyar határt és „Budapest is olyan lenne, mit Köln”, drasztikusan nőne a bűncselekmények száma. Közölték, hogy a balkáni határzár miatt megváltozhat a migránsok útvonala, ismét Magyarország felé vehetik az irányt, ezt a pénteki hírek is megerősítik: sokan a magyar határ felé indultak el Szerbiából. Kiemelték: a kormány a határvédelem megerősítésével és a válsághelyzet elrendelésével felkészül arra a helyzetre, hogy ezután is megvédje a határt és a magyar embereket.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. április 15. 20:44
migráns veszélyhelyzet válságban, migránsok hiányában.. 100. bör után is maradt a migránsokon még egy amit le lehet huzni...igazábol a fidesz abban érdekelt, hogy 2018-ig ne csillapodjon a migráncsozás...
pemete jakab
2016. április 15. 20:39
Nincs migránskrízis: Viktor, országunk első számú mudzsahedinje megvédi az országot a muszlim hordáktól. Ha kell dzsihádot hirdet.
pemete jakab
2016. április 15. 20:39
„Budapest is olyan lenne, mit Köln” Rendben, legyen akkora az egy főre eső GDP, mint a kölni.
pemete jakab
2016. április 15. 20:39
"Fidesz: Az MSZP nem veszi komolyan a veszélyt" A Fidesz meg kissé túlspilázza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!