Demokrata szenátor: amerikai csapatok indulnak Ukrajnába, ha Kijev vereségre áll
Nem teljesen világos, tudja-e a a demokrata vezető, Hakeem Jeffries, hogy miket beszél. Sokkoló mondatok.
Egy tévéműsorban jelentette be Arszenyij Jacenyuk, ukrán miniszterelnök, hogy lemond posztjáról, mivel új többség formálódik a parlamentben , akik Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt szeretnél miniszterelnöknek.
Bejelentette lemondási szándékát Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök vasárnap egy televíziós műsorban. A „Tíz perc a miniszterelnökkel” című, több ukrán tévécsatorna által sugárzott műsorban – amelyben a kormányfő hetente számolt be az általa vezetett kabinet tevékenységéről – ezúttal posztjáról való távozását jelentette be Jacenyuk. Hozzátette, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.
Indokolásul kijelentette, hogy új többség formálódik a parlamentben, és az államfő mögött álló frakció, Petro Porosenko Blokkja Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt akarja látni a miniszterelnöki poszton.