Már kétszáznegyvenhét halottja van az olaszországi földrengésnek

2016. augusztus 25. 08:10

Hírügynökségi jelentések szerint immár közel 250 áldozata van a szerdai olaszországi földrengésnek: csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát, kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza.

2016. augusztus 25. 08:10

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett – jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség. Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után. Egy, a szerda hajnali földrengés perceiben egy autóban csókolózó szerelmespárt is életben találtak meg az épületek romjai alatt összeroncsolódott kocsiban. Van azonban, aki még mindig a rokonait keresi, és elkeseredetten a nevüket kiabálja a házak romjai felett.

A halottakat egyelőre ott helyezik el, ahol tudják, Amatrice városában egy mezőn sorakoznak a lefedett holttestek, az életben maradt helyi papok imádkoznak értük. A halottak között magas a gyerekek és az idősek száma: több esetben unokákról és nagyszülőkről van szó, akik együtt töltötték a nyári vakáció napjait. A nagy részében teljesen megsemmisült Amatricében a földrengés jelképe a toronyóra lett, amelynek mutatói megálltak a földrengés pillanatában.

Az áldozatok nagy része még a romok alatt lehet

Luca Cari, a tűzoltóság helyi szóvivője elmondta, hogy a túlélők keresése csütörtökön is folytatódik: a romokat darabról darabra távolítják el, egyúttal stabilizálva az épületroncsokat az újabb omlások elkerülésére. Harminc olaszországi kutyás mentőegység dolgozik, a túlélőket kereső kutyák azonban egyre kevesebb szimatot fognak. A mentésben részt vevők attól tartanak, hogy az áldozatok nagy részét majd csak a romok mélyén fogják megtalálni. Sergio Pirozzi, Amatrice polgármestere elmondta, hogy a város Róma nevű szállodájában tudomása szerint hetven vendég aludt, de eddig csak két halottat találtak meg. Az éjszakát végigdolgozó mentőcsapatokat reggel újabbak váltották le.

A földrengés egész térségét az olasz fegyveres erők katonái felügyelik esetleges rablások és más bűncselekmények elkerülésére is. Az éjszaka több mint hatvan utórezgés történt, a legerősebb 4,5-ös erősségű volt, és csütörtök hajnali öt óra után következett be. A földrengés térségében senkit sem engedtek vissza otthonába, még akkor sem, ha az épület nem károsodott meg. Több ezren töltötték az ezer méter magas hegyekben hűvös éjszakát a szabad ég alatt takarókba burkolózva vagy autóikban. Eddig három sátortábor épült, de ide nem fért be mindenki. Az első élelmiszercsomagokat az olasz termelői szövetség juttatta el a helyszínre.

A felszínhez közel volt a földmozgás

Pszichológusok is segítenek a túlélőknek és a mentőknek egyaránt. Az olasz polgári védelem és a tűzoltóság tapasztalt emberei is gyakran a sírással küszködnek élők és halottak megtalálásakor. Nagyon sok helyi fiatal beállt a mentők közé, és szerda hajnal óta megállás nélkül segít. A sérülteket a közeli Rieti és más olasz városok kórházaiba szállították. A szerdai országos véradási akciónak köszönhetően elég plazma áll rendelkezésre. Matteo Renzi olasz miniszterelnök azonnali segítséget ígért, a kormány csütörtökön jelenti be, hogy milyen intézkedéseket vezet be a földrengés sújtotta tartományok számára.

Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza. Az Appenninek csúcsain történt földmozgás epicentruma 5-7 kilométeres mélységben volt, ezért okozott ennyi felszíni kárt a rezgés. Ugyanakkor köztudott, hogy a földrengések hazájaként ismert Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
merkur
2016. augusztus 25. 09:15
"Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott." Khmmm... Ha tele az iskola gyerekekkel?
matykox
2016. augusztus 25. 09:03
Jó perse, a középkorban nem tudtak földrengés biztosan építkezni Europában sehol. Itt ráadásul elég közel a kéreghez volt az epicentrum, eért is nagyobbak a károk, még egy közepes erősségű rengésbál is. Szegények, sajnálom őket! Hogy a hölye Renzi bármit is tesz majd szájkaratén túl, arra kíváncsi vagyok.
Csomorkany
2016. augusztus 25. 08:20
Részvétem. Imádkozom értük, mást nem tehetek. A japánok vajon mit csinálnak jobban, hogy ott ilyen katasztrófák nem történnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!