Megháromszorozódott az anarchista és szélsőbaloldali terrorizmus miatti letartóztatások aránya Európában

2020. június 23. 15:38

Ugyanakkor csökkent a terrortámadások száma az Európai Unióban az Europol jelentése szerint.

2020. június 23. 15:38

Tavaly kevesebb a terrortámadást követtek el az Európai Unióban az előző évekhez képest, főként az nemzetiségi nacionalista és a szakadár terrorcsoportok folyamatosan csökkenő erőszakos fellépéseinek tulajdoníthatóan – olvasható az európai rendőri együttműködést elősegítő uniós ügynökség, az Europol kedden közzétett jelentésében. A jelentésből megtudható, hogy az elmúlt évben összesen 119 terrortámadás, vagy merényletkísérlet történt az Európai Unió 13 tagállamában, amelyben 10-en veszítették életüket, és 27-en sérültek meg. 19 uniós országban mintegy ezer személyt tartóztattak le terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények elkövetésének gyanújával, közülük a legtöbbet Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban.

A felmérés szerint szinte az összes tavalyi terrorizmushoz köthető haláleset és sérülés dzsihadista támadások következménye, néhány áldozat pedig szélsőjobboldali terrortámadások következtében vesztette életét. A jelentés egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy míg a dzsihadista merényletek száma folyamatosan csökken, addig a szélsőjobboldali, de különösen a szélsőbaloldali csoportok által elkövetett erőszakcselekmények száma egyre növekszik. Szélsőbaloldali vagy anarchista terrorizmus gyanújához köthető letartóztatások aránya az előző évekhez képest megháromszorozódott. A legtöbb, ezen csoportokhoz köthető támadások Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban történtek. Szélsőjobboldali terrortámadásból 6 történt az elmúlt évben az unió 3 tagállamában.

A kutatás megállapítja továbbá, hogy a szélsőjobboldali merényletek mozgatórugói főként az olyan úgynevezett „nagy lakosságcseréhez” kötődő összeesküvés-elméletek, amelyek azt sugallják, hogy a migráció célja, a fehér bőrű lakosság bevándorlókra cserélése. Ezzel szemben a szélsőbaloldali vagy anarchista agresszió a közrend felforgatására és a nagy magánvállalkozások valamint az állami infrastruktúra megtámadására összpontosít. Catherine de Bolle, az Europol ügyvezető igazgatója a jelentéshez kapcsolódóan elmondta, hogy az uniós tagállamokban, több szélsőjobboldali csoport puszta létezése hozzájárul a kisebbségi csoportokkal szembeni ellenségeskedés légköréhez. „Egy ilyen légkörben, ami az antiszemitizmusra, a muzulmánok iránti gyűlöletre, és az antifeminizmusra épül, könnyebb elkövetni radikális cselekedeteket, terrortámadásokat” – hangsúlyozta.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2020. június 25. 03:02
Mmmmm.Ízlelgetem a szót:SZÉLSŐbaloldal. Évtizedekig senki sem merte leírni,hiszen ilyen nincs is. Mint a nemzeti SZOCIALISTA,azaz náci.Nem is szocialista,naná.
Esvány
2020. június 24. 09:33
"az olyan úgynevezett nagy lakosságcseréhez kötődő összeesküvés-elméletek" Ez már régen nem elmélet, hanem napi gyakorlat.
Tordai Kadosa
2020. június 23. 17:24
Antifasiszták meghatározása.: Gondolkodni teljesen elfelejtő gyűlölettől és uszítástól átfűtött liberális felfogású jómódú emberek
sozlib_abschaum
2020. június 23. 16:40
A new yorki felbujtókat (pénzelőket) kell kiiktatni, mindjárt rend lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!