Betilthatják a török parlament harmadik legnagyobb pártját

2021. március 17. 19:05

Egy török államügyész szerdán Ankarában eljárást indított az alkotmánybíróságnál a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) bezárása érdekében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

2021. március 17. 19:05
null

Bekir Sahin vádirata szerint a HDP tagjainak kijelentései, megnyilvánulásai az állam és a nemzet egységének megbontására, valamint megdöntésére irányulnak.   

A török vezetés a HDP-t évek óta annak a nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a politikai kirakataként kezeli,

amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Ankara különösen a 2016-os katonai puccskísérlet utáni tisztogatások keretében kezdett el fokozottan fellépni a párt társelnökei, politikusai, polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miközben a kormányzat nem a HDP-t teszi felelőssé az összeesküvésért.    

A kurdbarát párt számos tagja továbbra is előzetes letartóztatásban ül, mert a legsúlyosabb vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet.

A HDP tagadja, hogy közvetlen kapcsolata volna a PKK-val.    A párttal szembeni indulatokat a legutóbb az korbácsolta fel, hogy február közepén török katonák a PKK által elrabolt tizenhárom török állampolgár holttestére találtak rá egy észak-iraki barlangban.    

Szerdán korábban a török parlamentben a HDP újabb képviselőjét fosztották meg mandátumától. Ömer Faruk Gergerlioglunak azt követően kellett távoznia a törvényhozásból, hogy egy, a fellebviteli bíróság által is terrorpropagandának minősített 2016-os Twitter-bejegyzése miatt két és fél év börtönbüntetéssel sújtották. Az ítéletet szerdán olvasták fel a parlamentben, amivel a kurdbarát párt székeinek száma 55-re csökkent a 600 fős törvényhozásban. A képviselők mentelmi jogát még 2016 első felében törölték el Törökországban.    

A török biztonsági erők és a PKK közötti többévtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Naggy
2021. március 18. 05:51
Illiberalizmus
zara
2021. március 17. 19:54
iszlám demokrácia...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!