Megkezdődött Srí Lankán a 2019-es húsvéti merényletek pere

2021. november 23. 11:22

A vádlottak padján 25 férfi ül, akit a csaknem 270 halálos áldozatot követelő terrorcselekmény kiterveléséért vonnak felelősségre.

2021. november 23. 11:22
null

A vádlottak között van Mohammad Naufer, az összehangolt támadássorozat feltételezett kitervelője. Az ügy másik kulcsszereplője Y. M. Ibrahím, két öngyilkos merénylő apja. A csoport tagjait egyebek között gyilkosság kitervelésével, bűnrészességgel, valamint illegális fegyver- és lőszerbirtoklással vádolják; összesen 23 ezer vádpontot nyújtottak be ellenük. 

A vádlottak jogi képviselői szerint a rengeteg vádpont miatt akár egy évtizedbe is telhet az ügy lezárása. Az egyik ügyvéd, Núrdín M. Sahíd, aki hat férfit is képvisel az ügyben, jelezte: jelenleg képtelenség hozzárendelni a vádakat az egyes gyanúsítottakhoz. A jogász az ügy elhúzódásától tart, illetve attól, hogy az erőfeszítések hiábavalók lesznek.

Több száz halott és sebesült

Húsvétvasárnap, 2019. április 21-én Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, illetve a sziget másik végében található Batticsaloában három templom és négy luxusszálloda ellen követtek el összehangolt öngyilkos merényleteket, amelyekben 267-en haltak meg és mintegy ötszázan megsebesültek. Az áldozatok zöme keresztény hívő és turista volt. A halottak között volt legalább 45 külföldi és 40 gyermek. 

A kilenc elkövető az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló helyi iszlamista terrorszervezet tagja volt. 

Az ország katolikus közössége élénk figyelemmel követi a pert – mondta Neville Abeyratne jogász, aki a Srí Lanka-i katolikus egyház fejét, Malcolm Ranjith bíborost képviseli. Abeyratne rámutatott: az a céljuk, hogy a tárgyalás végeztével civil akciót indítsanak az áldozatok hozzátartozóinak kárpótlásáért. 

Hétfőn két Srí Lanka-i tisztségviselőt állítottak bíróság elé azért, mert elmulasztották megakadályozni a támadást. A helyi biztonsági szolgálatok figyelmeztetést kaptak az indiai titkosszolgálattól a készülő merényletekről, de nem intézkedtek. Ezt annak a számlájára írják, hogy a politikai csatározások miatt nem volt együttműködés Maithripala Sziriszena volt elnök és Ranil Vikramaszinge akkori miniszterelnök között.

(MTI)

Nyitóképen: A terrortámadásban megrongálódott egyik templom. Fotó: Jewel Samad / AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!