Az EU szerint Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot

2021. december 15. 22:10

Az Európai Bizottság úgy véli, Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot, a testületnek komoly aggályai vannak a bíróságok függetlensége, az emberi jogok, a szexuális reproduktív jogok és a diszkrimináció terén – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

2021. december 15. 22:10
null

A lengyel jogállamiság „romlásáról” szóló plenáris vita keretében a biztos hangsúlyozta: a bizottság „lépéseket” tett a jogállamiság betartásának biztosítása érdekében Lengyelországban, egyebek között a lengyel bíróságok függetlenségének védelmét célzó eljárásokat indított. Kötelezettségszegési eljárás folyik amiatt is, hogy az országban „LMBTI-mentes övezeteket” vezettek be egyes helyi önkormányzatok.    

Szkínász szerint az „LMBTI-mentes övezeteknek” nincs helyük az EU-ban, nem egyeztethetőek össze az európai társadalmi modellel.    

A lengyel abortuszjogok korlátozásával kapcsolatban elmondta: az EU-ban minden nőnek joga van a magas szintű egészségügyi ellátáshoz, ez magában foglalja a reproduktív egészséget. Hozzátette, a brüsszeli testület kész arra, hogy az uniós szerződésekben beágyazott hatáskörét felhasználva biztosítsa az uniós jogszabályok integritását és sérthetetlenségét.    

Hidvéghi: Nevetséges, ahogy Lengyelországot havonta támadják

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalásában nevetségesnek nevezte, hogy lassan minden hónapban sor kerül egy olyan vitára, ahol a baloldali többség Lengyelországot támadja. Az EP-képviselő azt mondta:

valójában az lehet frusztráló sok EP-képviselő számára, hogy a kelet- és közép-európai országok saját kezükbe vették a sorsukat,

kiállnak a hagyományos, keresztény értékek mellett, és ezért sikeres, stabil és biztonságos országok. „Megértem, hogy idegesíti önöket, hogy ezek az országok nem szorulnak rá a maguk gyámkodására, és elég erősek ahhoz, hogy a saját útjukat járják” – mondta el Hidvéghi. „Egyszer és mindenkorra meg kell érteni, hogy a tagállamok hozták létre az Európai Uniót, nem pedig fordítva. Ugyan vannak egy páran, akik föderális Európáról ábrándoznak, de a valóság az, hogy továbbra is a tagállamok joga dönteni az igazságszolgáltatás megszervezéséről, a határok védelméről, a családról, oktatásról és egészségügyi kérdésekről” – húzta alá a képviselő.

(MTI)

Fotó: Olivier Matthys / POOL / AFP

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2021. december 19. 21:12
európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos ----------------------------------------- hogy mik és kik vannak...
masikhozzaszolo
2021. december 16. 11:43
Én látok egy megoldást erre az Uniós majdénmegmondom problémára. Lovakat kell tenyésztenünk, és lovasokat. És a hátranyilazás mellett az előre-oldalra, le fel nyilazást is begyakorolni. Úgy tudom, Spanyolországig elmentünk. Most Portugáliáig kell. Anglia már elesett, nem kell a habokból a Pegazussal kiszállni.
rókabácsi
2021. december 16. 10:14
NINCS ÚJ A NAP ALATT! ILYEN VOLT A MOSZKVAI KÖZPONTI BIZOSÁG! CSAK EZEK A MAI ELKÉNYEZTETETT IFJAK EZT NEM TUDJÁK!
rókabácsi
2021. december 16. 10:14
NINCS ÚJ A NAP ALATT! ILYEN VOLT A MOSZKVAI KÖZPONTI BIZOSÁG! CSAK EZEK A MAI ELKÉNYEZTETETT IFJAK EZT NEM TUDJÁK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!