Rasszista kijelentést tett, a reklámszünet után már nem kellett visszatérnie a stúdióba az olasz újságírónak

2023. augusztus 26. 11:27

A csatorna elhatárolódott a szakértő kijelentésétől.

2023. augusztus 26. 11:27
FC Crotone v FC Internazionale - Serie A

Az észak-olaszországi Telelombardia csatorna pénteki élő adásában az olasz átigazolási piac legújabb fejleményeit elemezték. Luigi Furini, az Internazionaléval szimpatizáló szakértő újságíró arra reagálva, hogy a korábban az Interben játszó Romero Lukaku visszatérhet a Serie A-ba az AS Roma játékosaként azt mondta: „Ő egy kis néger” – számol be a Siamo la Roma szurkolói oldal.

Bár a szakember állítása szerint nem rasszista szándékkal használta a kifejezést, ezt sem a stúdióban, sem azon kívül nem hitték el neki.

A reklámszünet után pedig már nem tért vissza a műsor hátralévő részében.

Fabio Ravezzani,  a csatorna igazgatója az X közösségi média platformon megosztott közleményében tudatta, elhatárolódnak az újságíró kijelentéseitől:

„Ha rasszista kijelentések hangzanak el, nem lehet hezitálni. Nem fogadjuk el azt a magyarázatot, hogy ez félreértés volt. Egy késői bocsánatkérés sem elég. Elkeserítő, hogy egy olyan kolléga, mint Furini, ekkora hibát követ el. Elkerülhetetlen, hogy lépéseket tegyünk” – írta.

Nyitókép: Gabriele Maricchiolo / NurPhoto / NurPhoto via AFP


 

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2023. augusztus 26. 19:26
Van kis néger és van nagy néger.
MaJinDo10
2023. augusztus 26. 14:45
Söpörjünk a saját házunk táján. Nekem nagyon tetszett amikor egy cigány férfi kikérte magának, hogy Ő nem roma, hanem cigány ember.
macskusz-4
2023. augusztus 26. 14:37
Rosella Sensi, a Roma korábbi vezetője is így szokta mondani.Kedveskedésből.
macskusz-4
2023. augusztus 26. 14:35
Afro európai bubu. Így jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!