Von der Leyen muszlim bevándorlókkal akarja megoldani a munkaerőhiányt

2023. november 28. 12:31

Az Európai Bizottság nemrégiben munkaközvetítő rendszer kidolgozását javasolta, és „tehetségpartnerségeket” hoz létre Tunéziával, Marokkóval, Egyiptommal, Bangladessel és Pakisztánnal.

2023. november 28. 12:31

Több legális alternatívát kell kínálni azoknak az embereknek, akik külföldön akarnak szerencsét próbálni, ez mindannyiunk közös érdeke, mivel Európában a szakképzett munkaerő hiánya rekordot döntött – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben. Von der Leyen a nemzetközi embercsempészet elleni konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta: a bizottság nemrégiben munkaközvetítő rendszer kidolgozását javasolta, és „tehetségpartnerségeket” hoz létre Tunéziával, Marokkóval, Egyiptommal, Bangladessel és Pakisztánnal. 

„Azt szeretnénk, ha az emberek utazhatnának, hogy megvalósítsák álmaikat. De ezt a mobilitást a törvényeknek kell irányítaniuk, nem pedig az embercsempészeknek” – hívta fel a figyelmet. Mint mondta, nagyon fontos globális szövetség létrehozása az embercsempészet ellen, a válságkezelés önmagában nem elég. Véleménye szerint, olyan rendszert kell kialakítani, amely kiszorítja a csempészeket és megakadályozza, hogy emberek meghaljanak. Emlékeztetett, hogy 

az EU operatív partnerségeket hozott létre a nyugat-balkáni országokkal, továbbá Marokkóval és Tunéziával, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az együttműködés körét szélesíteni kell. 

„A szövetségnek nem csak földrajzi értelemben kell globálisnak lennie, hanem hatókörét tekintve is. A megelőzésre, a válaszlépésekre kell koncentrálni, és arra, hogy a veszélyes csempész útvonalak helyett a bevándorlók inkább a legális lehetőségeket válasszák” – jelentette ki. 

A bizottság elnöke rámutatott: fel kell lépni az embercsempész-hálózatok legkisebb láncszemével szemben is. „Üzleti modelljük nagyon gyakran szerteágazó, és a hálózatok fele kábítószer-, lőfegyver- és emberkereskedelemben is részt vesz. Nemcsak az emberi szenvedést használják ki, hanem szélesebb körű biztonsági fenyegetést is jelentenek” – tette hozzá. Von der Leyen szerint, az embercsempészet elleni küzdelem első lépése a megelőzés: meg kell erősíteni a határigazgatással és a hírszerzési információk megosztásával kapcsolatos együttműködést, továbbá hangsúlyt kell fektetni a tájékoztató kampányokra, és azon bűnszervezetek felszámolására, amelyek az interneten hirdetik tevékenységeiket. Emellett, a bizottság elnöke utalt arra is, hogy 

megfelelő büntetőjogi szabályokat kell létrehozni az embercsempészet szankcionálásra. 

„Az EU frissíteni fogja az embercsempészet bűncselekményének meghatározását, szigorítja a büntetőintézkedéseket és kiterjeszti joghatóságát. Ezzel párhuzamosan erősítjük az illegális migránsok visszatérítésével kapcsolatos együttműködést a származási országokkal” – jelentette ki. A bizottság elnöke bejelentette azt is, hogy a keddi konferencia nyomán szakértői csoportok fognak megalakulni, amelyek a megelőzésre, a bűnüldözésre, a legális migrációs lehetőségek megerősítésére, valamint a visszatérítések hatékonyabbá tételére fognak összpontosítani. „Egy év múlva ismét összejövünk, és megvizsgáljuk az eredményeket” – tette hozzá Ursula von der Leyen.

(MTI)

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

 

 

Összesen 334 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2023. november 29. 22:55
"Takagi nov. 28. 15:17 Ez egy hülye áruló. Mire alkalmasak,sorolja? Ezért mennyit kapott?" https://demokrata.hu/magyarorszag/a-kulturmarxizmus-elbukott-87974 /<b>a-kulturmarxizmus-elbukott</b> — Fricz Tamás https://magyarnemzet.hu/velemeny/2021/04/az-ujrainditas-gomb-megnyomasa /<b>az-ujrainditas-gomb-megnyomasa</b> — Fricz Tamás https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/09/ki-all-ursula-von-der-leyen-mogott /Ki áll Ursula von der Leyen, az Európa Bizottság elnöke mögött? — Fricz Tamás https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/12/ursula-von-der-leyen-gyanus-ugyei /Ursula von der Leyen gyanús ügyei — Fricz Tamás
iimre
2023. november 29. 22:41
Az a helyzet, hogy a 2. vh. után Európa alapvetően ballibsivé vált . Ennek megfelelően az EU is baloldali irányultságú képződmény lett, de egyre kevésbé képes megtartani ezt a jellegét. S miért? Mert a baloldali pártok egyre több országban elveszítik a szavazóikat és megbuknak — hiszen az európai "bennszülöttek" nem eszik már meg az ígéreteiket. Ezért ballipsiék úgy számoltak, hogy ha sok prolit importálnak és beleteszik őket az európai jólétbe, akkor azok majd hálásak lesznek nekik, és megint lesz szavazóbázisuk. Jó okkal gondolhatjuk azt, hogy ezért gáncsolnak el bármiféle önvédelmi reflex által kiváltott cselekedetet. Csak hát az okosok elfelejtették megvizsgálni, hogy az iszlám hátterű importálandó csorda nem egyszerűen más (muzulmán) vallású, hanem kizárólag iszlámul képesek gondolkodni. (https://tinyurl.com/ypesj5qc /miert-harcolunk-az-iszlam-ellen?) A gyakorlat pedig igazolja az elméletet: https://888.hu/article-kiadtak-az-ukazt-az-olasz-mecsetben-a-baloldalra-kell-szavazni
iimre
2023. november 29. 22:20
"Von der Leyen muszlim bevándorlókkal akarja megoldani a munkaerőhiányt" :DDD És milyen munkakörökre gondolt a büdös ribanc? Mert a muzulmánoknak van gyakorlatuk ebben: • https://tinyurl.com/ytplkycl — ”le-fogjuk-igazni-europat” – az-iszlam-bevandorlas-valodi-celja • https://bit.ly/47PqURk — a-migracio-allah-teruleti-hoditasainak-leghatekonyabb-modja • https://tinyurl.com/yoawjk6z — A mecsetek valójában katonai támaszpontok • https://tinyurl.com/ymcoqrqo — muszlim-imam: az-iszlam-a-kard-altal-terjed • https://tinyurl.com/ymp4a2nb — "harcolni-foguk-ha-egy-allam-a-sajat-teruleten-megakadalyozza-az-iszlam-terjedeset" • https://tinyurl.com/yn66gkz8 — kutatasi-eredmeny-10%-“igaz-hivo”-kepes-megvaltoztatni-a-teljes-tarsadalmat • https://tinyurl.com/yl6vart5 — mit-fognak-tenni-a-muzulmanok-ha-mar-eleg-erosek-lesznek (egy muzulmán jogtudós előadásában) https://tinyurl.com/ypesj5qc /nicolai-sennels-miert-harcolunk-az-iszlam-ellen/
gekk
2023. november 29. 08:24
Ja. Mint orbit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!