Prágai professzor az ámokfutásról: Amikor megláttam a vért, a sérülteket és a halottakat, csak akkor jöttem rá, ez nem egy számítógépes játék

2023. december 22. 18:24

„Néhány méterre voltam Csehország modern történelmének legtöbb áldozatot követelő lövöldözésétől” – fogalmazott David Vichnar.

2023. december 22. 18:24

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, csütörtök délután fegyveres mészárlást hajtott végre egy merénylő a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A 24 éves egyetemi hallgató először otthonukban végzett saját apjával, majd a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdett lövöldözésbe, melynek során 14 ember veszítette életét, és további huszonöt ember sérült meg.

Nemrég a 24.hu-nak nyilatkozott a prágai Károly Egyetem irodalomprofesszora, aki az egyetem egyik liftjébe ragadva élte meg a lövöldözést.

Ezt is ajánljuk a témában

David Vichnar felidézte, 

néhány méterre voltam Csehország modern történelmének legtöbb áldozatot követelő lövöldözésétől”.

Majd azzal folytatta, hogy elmondta, egy perccel három óra előtt lépett be a főépületbe. Mindezt azért tudja ennyire pontosan, mert ekkor küldött üzenetet egy kollégájának, akivel épp karácsonyi ajándékcsere miatt találkoztak volna. Minden hétköznapinak és normálisnak tűnt, amikor az épületbe ért – emlékezett vissza a professzor.

„Olyan volt, mintha egy kalapács ütne valamilyen fémfelületet”

Vichnar egy erősítővel érkezett, amit csütörtökön tervezett visszaadni – ezért is akart lifttel menni a második emeletre. Beszámolójából kiderült, hogy a beszállás és az utazás is simán ment, ám amikor a másodikon kiszállt volna, hirtelen elment az áram, a lift ajtaja zárva maradt, ő pedig bent ragadt a sötétben. 

Csak később tudta meg, hogy az áramszünet szándékos volt.

Majd nem sokkal később hangos zajokat hallott kintről. „Olyan volt, mintha egy kalapács ütne valamilyen fémfelületet” – mondta.

Az utolsó gondolata lett volna, hogy nem erről van szó. Aztán kiderült, hogy a hangok, amelyeket hallott, valójában lövések voltak.

A hangok nagyjából öt percig tartottak, ezt követően már a rendőröket hallottam, ahogy utasítják az embereket a filmekből ismert módokon – tette hozzá.

A professzor ekkor elkezdett a lift ajtaján dörömbölni, hátha valaki meghallja és a segítségére siet, majd miután belátta, hogy senki sem fog segíteni neki, megpróbálta saját kezével kinyitni a liftajtót, ami meglepően egyszerűnek bizonyult. Nem sokkal később ki is jutott a folyosóra, ahol három felfegyverzett rendőr kiabálása fogadta. 

Megkérték, feküdjön a földre, arccal a talajnak, hiszen egy fegyveres ember van az épületben.

Majd pár perccel később kikísérték az épületből, ekkor látta először a vérfoltokat a helyszínen. Az épület előtt pedig azt is végignézte, ahogy a sérülteket és az elhunytakat is kihozták.

Ezt követően a rendőrök egy közeli kávézóba vitték őt és néhány társát, és arra kérték őket, hogy ne menjenek az ablakok közelébe, mert a fegyveres férfi még mindig a közelben lehet. sőt, elterjedt egy olyan értesülés is, hogy van egy másik fegyveres is. Néhány órával később, amikor mindannyiukat azonosították, elhagyhatták a helyszínt.

„Ez nem egy számítógépes játék”

Vichnar a fentiekhez azt is hozzáfűzte, „először azt hiszed, hogy egy filmforgatáson vagy. Vagy egy videójátékban. 

Az, hogy a liftben ragadtam, valószínűleg a legszerencsésebb dolog, ami történhetett velem,

 hiszen ez volt az egyetlen biztonságos hely az épületben. Amikor megláttam a vért, a sérülteket és a halottakat, csak akkor jöttem rá, hogy mindez valóság, nem egy számítógépes játék” – húzta alá a professzor.

***

 

Nyitókép: RADEK MICA / AFP

 

 

 

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
goldie-2
2023. december 23. 10:26
Elég lassú felfogású a professzor úr.
bagoly-29
2023. december 23. 06:12
Milyen professzorok vannak a cseheknél, hogy egy tömeggyilkoságról csak akkor tudják elképzelni, hogy mi az, ha látják a vért és a halottakat?
survivor
2023. december 22. 20:25
Videojáték. Es nincs RESET gomb...
survivor
2023. december 22. 20:24
Diktaturát Kelet- Európába ! Minden fegyvert leadni ! Ukikat kizavarni a picsába ! Migriket detto...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!