A bíróság elutasította a lengyel közszolgálatiságot beszántani hivatott miniszteri döntést

2024. január 22. 21:18

Az érintett tárca vezetője panasszal él.

2024. január 22. 21:18

Elutasította hétfőn a varsói kerületi bíróság Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszternek a közszolgálati rádiót (PR) és televíziót (TVP) működtető társaságok felszámolásáról szóló döntésének bejegyzését. A miniszter december 27-én indított felszámolási eljárást a közmédiát működtető társaságok ellen. Ennek értelmében az említett társaságokat a felszámolással megbízott illetékesek irányítják. A közmédia irányításában történt változtatások hivatalossá tételéhez viszont 

bírósági bejegyzés szükséges, és ezt utasította el hétfőn a bíróság.   

A bejegyzést a bírói testület a lengyel alkotmánybíróság múlt heti, a közmédiát érintő döntésére hivatkozva utasította el. Kifogásolták azt is, hogy Sienkiewicz korábban formálisan a köztelevízió felügyelőtanácsának rendkívüli közgyűlésén döntött a TVP és a PR felszámolásáról. A közgyűlést azonban valójában nem hívta össze, hanem egyszemélyes összetételben, egyedül vett részt rajta. A döntéshez így nem járulhatott hozzá a sajtószabadság felett őrködő Országos Rádió- és Televíziótanács (KRRiT) képviselője sem – szól egy további bírósági kifogás. Sienkiewicz hétfő délutáni sajtóértekezletén úgy nyilatkozott: 

a bírósági bejegyzés hiánya nincs hatással a felszámolás alatt lévő társaságok működésére. 

Bejelentette: panaszt nyújt be a bejegyzést elutasító döntés ellen, és a közmédia felszámolásával megbízott illetékesek a gazdasági törvényszék döntéséig változatlanul ellátják feladatukat.

(MTI)

Nyitókép: STR / NurPhoto / AFP

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vapepe
2024. január 23. 08:32
Ez az a bírósági rendszer, amelyiket annyira akart, de nem sikerült átalakítania a PiS-nek? A komcsik elkezdték a hatalmi ágak összeolvasztását. Az EU meg tapsikol.
kbs-real
2024. január 23. 07:39
"a bírósági bejegyzés hiánya nincs hatással a felszámolás alatt lévő társaságok működésére. " Csak arra, hogy ki a törvényes képviselőjük. Nem az, akit a miniszter kinevezett, hanem az, akit le akar váltani. És azt hiszem, ez nem mindegy.
szarvas-2
2024. január 23. 05:43
Victoria Nudelmann "forgatókönyve". Kibaszottul "jogállami"! :)
Intel
2024. január 23. 05:22
Lengyel maffiaállam_1 vs lengyel maffiaállam_2.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!