Az év elején már 528 ezer forint volt a bruttó átlagkereset

2023. március 28. 10:36

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2023 januárjában 528 ezer, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 363,9 ezer forint volt. A bruttó átlagkereset 16,1, a nettó átlagkereset 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH friss, ma közzétett adataiból.

2023. március 28. 10:36
null

Elemző: Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

Januárban a keresetek növekedése kedvezően alakult, átlagosan 16,1 százalékot tett ki az egy évvel korábbihoz képest. Ebben szerepe volt a minimálbér 16, illetve a garantált bérminimum 14 százalékos emelésének is. 

Az átlagkeresetek ilyen mértékű emelkedéséből viszont az is következik, hogy azt messze nem csak a kötelezően előírt bérek növelése hajtotta, abban szerepe lehetett a magas infláció miatt fokozódó bérigényeknek, illetve a még mindig meglévő munkaerőhiánynak is. 

A bérek emelkedése januárban a versenyszférában nagyobb mértékű volt, mint a költségvetési szférában (17, illetve 13,6 százalék). Az egyes nemzetgazdasági ágak esetében a béremelkedés üteme hasonló volt, tehát az év eleji béremelések a mai adat alapján széles kört érintettek. A legalacsonyabb béremelkedés a szállítás, raktározás (5 százalék), illetve az egészségügy (7,9 százalék) és a közigazgatás (12,4 százalék) nemzetgazdasági ágazatait érintette. 

A legnagyobb átlagos bérnövekedés a bányászatban (21,2 százalék) és a feldolgozóiparban (20,1 százalék) volt tapasztalható. 

Forrás: KSH, 2023.03.28.

Mi várható a következő hónapokban?

Regős Gábor szerint a következő hónapok adatai közül a februári a kiugróan magas bázis (fegyverpénz) miatt nem lesz releváns, a valós folyamatokról legközelebb a márciusi adat ad képet. Ebben nem kizárt akár a béremelkedések további gyorsulása sem, hiszen a mostani inflációs környezetben azon munkáltatók is rákényszerülnek a bérek emelésére, ahol eddig ez elmaradt, ellenkező esetben a munkavállaló vagy csak demotivált lesz, vagy pedig keres jobban fizető álláslehetőséget. 

A Makronóm Intézet vezető közgazdásza szerint az év elején a magas infláció miatt a kiugró bérnövekedések is a reálbérek éves alapú mérséklődését jelentik. Ez a második félévben már megfordulhat, és az infláció mérséklődésével a reálkeresetek változása ismét a pozitív tartományba kerülhet.

Forrás: KSH, 2023.03.28.

A KSH 2023. januári kereseti adatai részletesen

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 528 000 forint volt.

A bruttó átlagkereset az információs és kommunikációs szektorban volt a legmagasabb (867 400 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (349 700 forint).

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 502 900 forintra becsülhető, ez 17,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 505 600, a költségvetésben 489 800, a nonprofit szektorban 513 600 forintot tett ki, ami 18,2, 15,3, illetve 14 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 351 100 forintot, a kedvezményeket is figyelembe véve 363 900 forintot ért el, 16,1, illetve 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 7,6 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,7 százalékos növekedése mellett.

A bruttó mediánkereset 422 400 forint volt, 17,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 294 500 forintot ért el, 17 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél 543 600 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 361 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 374 300 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 16,3, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 16,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

 

Címlapfotó:123rf.com

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ecceeecce
2023. március 29. 10:27
Nekem öt főnököm van, akik megmondják mit csináljak. Többen közülük egyébb tisztséget(ket, egyikük huszat) is betöltenek. Ők kapják a fent említett összeg sokszorosát plusz egyéb juttatások én meg keresem a bérminimumot, aminek egy részét le kell üdülnöm a Balatonon, ha akarom, ha nem, vagy két pofára ehetem a nyers húst. Így jön ki ez teljesen érdemtelen adat. Oké oké, jó proliként kussolok, van okostelefonom ingyen pornóval és futja napi egy sörre is.
B_kanya
2023. március 28. 19:24
"A nettó medián kereset meg 295 ezer. " Forrást adj már meg popika és UGYANEBBŐL a forrásból egy évenkénti adatsort is leszel szíves. Hiszen nem csak bebüfögtél egy légből kapott adatot, hanem valós éss kontextusban is van értelme, ugye? :)))
nick89
2023. március 28. 19:23
Felső határ a csillagos ég! Uniós pézt a NER-nek! Nincsiskorrupció!
popzene
2023. március 28. 18:54
&#129313 &#129313 &#129313 &#128514 &#128514 &#128514
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!