Erős slaggal

2010. október 05. 12:39

A timföldgyár vezetője úgy nyilatkozott, mintha elkerülte volna a figyelmét, hogy a gyárából kiömlő anyag miatt több ember is életét vesztette.

2010. október 05. 12:39
„Tegnap megindult a vörös iszap Veszprém megyében. A MAL Zrt. timföldgyár tározójának gátja átszakadt, állítólag a »nagy esőzések« miatt. Az eddigi mérleg, nem számítva az anyagi és lelki károkat: legalább három ember elhunyt, többen eltűntek és száznál is több a sérült, közülük páran súlyos sérüléseket szenvedtek. (...)

- A MAL Zrt. nem adott ki azonnal közleményt, majdnem egy teljes napot kellett várni a cég hivatalos álláspontjára.

- A vállalat honlapján semmilyen információ nincs az aktuális helyzetről.

- Az esemény után egy nappal sikerült egy hangsúlytévesztésekkel teli közleményt kiadni, mely teljes terjedelmében sehol sem található meg (mint említettük, még a MAL Zrt. honlapján sem).

- A közleményben és a cégvezető nyilatkozatában nagyon rossz az üzenetek súlyozása. Egy ilyen helyzetben nem szerencsés, ha a vállalat leginkább a felelősség elhárítására koncentrál és magyarázza a bizonyítványt. Ilyen esetekben nem lehet olyan cinikusnak tűnő mondatokat mondani, hogy »a vörös iszap nem veszélyes«, továbbá »az iszapot egy erős slagos lemosással el lehet távolítani« - akkor sem, ha ez esetleg igaz. A vezető úgy nyilatkozott, mintha elkerülte volna a figyelmét az a tény, hogy a gyárából kiömlő anyag miatt több ember is életét vesztette.

A felelősség kérdése ebben a pillanatban másodlagos, teljesen mindegy, hogy közvetlen vagy közvetett felelősség terheli a gyárat a katasztrófáért. Az elsődleges elvárás jelenleg most a szolidaritás és a támogatás biztosítása. A közleményben és a nyilatkozatban tehát ennek megfelelően kellett volna az üzeneteket strukturálni.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2010. október 05. 22:09
Ha ez baráti anyag, barátságosan fürödjenek meg benne a Cég vezetői, törölköző helyett, nagynyomású vízsugárral tisztálkodjanak meg, vagy öntsenek magukra pár üveg Pepsi Colát!
phaidros
2010. október 05. 22:00
Pintér életében először szimpatikus volt a felcsattanásával, hogy ha már ártalmatlan az iszap, talán fürödjenek benne.
denever
2010. október 05. 17:48
OMG, magyar alu vezér. hogyan lehet valaki ennyire mesterkélt módon debil? mintha bazmeg tulajdonos létére nem tudná, hogy a bauxitből nem imával hanem marónátronnal vonják ki az alumíniumoxidot. szerinte mi lesz a hozzáadott vegyianyaggal? elpárolog? lebomlik? mert ugye az iszap folyt ki magában, és az erősen lúgos kémhatású folyadék meg ottmaradt, ugye?
red label
2010. október 05. 16:46
Én is részvétemet nyilvánitom, az elhunytak családtagjainak, és a tragédiát elszenvedöknek. De nem élek a részvétnyilvánitással a Bakondy családnak, akik tulajdonok, több milliárdos vagyonnal,rendelkeznek, és Gyurcsány üzleti köréhez tartoznak, azt kommunikálják, hogy a vörös iszap nem veszélyes, csak erős slag kell hozzá. Akkor kedves tulajdonosok, Gyurcsánnyal együtt, vegyenek egy jó fürdőt a vörösiszapból, és utánna erős vízsugárral csapassák le magukat. A vörösszin amúgy is jól áll Gyurcsány és bandájának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!