A Radnóti-díj margójára

2012. március 25. 22:01

A média a legfontosabb terep. Amíg van. Amíg van Klubrádió Bolgár Gyurival, ATV-nk Kálmán Olgával, és a néhány bátor újságíróval, a Népszava Németh Péterrel.

2012. március 25. 22:01
Regös István
Mix Online

„Hálásan köszönjük a XIII. kerület vezetőinek, hogy ebben, a lassan már skanzennek tűnő kerületben, ahol él még a demokrácia, otthont adtak az ünnepségnek, de muszáj arról is szólni, hogy idén sem engedtek be minket a Parlamentbe. Tavaly még helyhiányra, egyeztetési gondokra hivatkoztak, tartották a látszatot. Idén már büszkén írásba adták, ?ide ne gyertek?. Azzal indokolták, hogy nem értenek egyet szövetségünk politikai működésével és módszereivel. Ugye, tetszenek ezt érteni? Ezt merik mondani 2012-ben, akkor, amikor a nyilasok  most éppen erdésznek álcázva  nemzeti gárdistaként csücsülve, fél térdelve esküdöznek a Hősök terén, és a velük sunyiskodó kormány képébe röhögnek. Jól megvannak együtt. A mai parlamenti kétharmadnak úgy látszik ez a demokrácia.

Szóval, ezért nehéz igazán ünnepelni. Mert ma már nem settenkednek a nyilasok, ma már harsányan, fenyegetőzően itt vannak. Volt idő, mikor magam is javasoltam, vegyük ki a MEASZ nevéből az ellenállók szót. Ma pedig már én javasolom, hogy bizony maradjon ott, és azt is, hogy minden antifasiszta kis és nagyobb csoport lássa be, hogy csak együtt lehetünk hatékonyak. Félre a párt és ideológiai különbségekkel. Csak egy cél lehet, megállítani ezt a pestist, a hülye, de félelmetes ideológiájukkal együtt elnémítani őket. (...)

A média a legfontosabb terep. Amíg van. Amíg van Klubrádió Bolgár Gyurival, ATV-nk Kálmán Olgával, és a néhány bátor újságíróval, a Népszava Németh Péterrel. Nem azért nem folytatom, mert túl hosszú a sor, hanem azért, mert nem nagyon van folytatás.

De azért mégis egy pillanatra dőljünk hátra, mosolyodjunk el, és rázzuk meg a bátrak, a kitüntetettek kezét és érezzük az összetartozást.

Istenem, de szeretném megélni, hogy egyszer a zseniális költőről, Radnóti Miklósról elnevezett díjat, csak poéták, írók, irodalmárok kapják.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2012. március 28. 16:30
Pedig Radnóti már előremegtett mindent ez ellen, azzal, amit a bori notesz elejére írt (" ... ez a füzet Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza ...").
Feyszáll
2012. március 28. 15:14
Ez annak a Regős Péternek micsodája?
Baal Shem Tov
2012. március 28. 15:14
A magyaron kívül egyetlen nép sem tárta olyan szélesre az újságírás egzisztenciális lehetőségeinek kapuját a zsidóság elött, mint ahogy ez itt Magyarországon történt. Az elkényesztetett judeomédia a hegemóniához szokott. Néha el kellene olvasni a határátkelőknél lévő táblát! Magyarország! Aki ennél többet akar, az 1948 május 14 óta megteheti. Úgy hívják "Alia" és ott is lehet írni és szerkeszteni! Pontosabban végre ott kellene ezt tenni, azoknak, akiknek valami itt nem tetszik!
packó_
2012. március 28. 15:14
Aczél-Acsádi Baqndi hogyan maradhatott ki? Mester Ákos? Bölcs István, a Vicsek, meg a kapafogú Dési? Ez nyilas szabotázs bazd meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!