Tyúkjólét-felügyelők

2012. június 23. 09:38

Lássuk be, Brüsszelben mint kákán a csomót, úgy keresik hazánkon a támadási felületet.

2012. június 23. 09:38
Dénes Zoltán
MNO

„A korábban a demokráciánkért, a magyarok sajtó- és szólásszabadságért, nemzeti bankunk függetlenségéért aggódó bizottság mostanra eljutott odáig, hogy már csak a magyar gazdák szabad pálinkafőzési gyakorlatát tudja kifogásolni. Sőt, emellett olyan fajsúlyos ügyet is előrángattak, mint a tojótyúkok ketrecének mérete. A gazdasági válság legmélyebb bugyraiban fuldokló Európai Unió legfelsőbb vezetése ezek szerint úgy találta, jobb dolga sincs, mint a tyúkjólét-felügyelet. Ebből pedig azt feltételezhetjük, olyan jól sikerült például görög és spanyol válságkezelő tervük, hogy már csak ilyen csip-csup dolgokkal foglalkozhatnak. Mintha az athéni és madridi utcákon a rendfenntartó erőkkel összecsapó elkeseredett embertömegek nem is megélhetésüket féltenék, hanem a tyúkok megfelelő kényelméért aggódnának.


Lássuk be, Brüsszelben mint kákán a csomót, úgy keresik hazánkon a támadási felületet. Teljesen nyilvánvaló, hogy a fejlett nyugat-európai országok vezetői egyszerűen sarokba akarják szorítani hazánkat, mert a magyar kormány nem az állampolgárok jövedelmét kezdte megnyirbálni, hanem a multinacionális társaságok extraprofitjának megadóztatásával igyekezett úrrá lenni a gazdasági válságon. Ezzel természetesen komoly érdekeket sértettek, ráadásul a társaságok, bankok tulajdonosai attól is félhettek, hogy a magyar gyakorlat esetleg például szolgál majd a többi válsággal küszködő országnak is. Ezért nem szűnnek a támadások hazánkkal szemben, és válnak egyre nevetségesebbé. Mindenesetre reméljük, hogy amint elcsendesül a tyúkól, jól megérdemelt pálinkánkat is megihatjuk.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marton Géza
2012. június 24. 12:00
Ahogy a néhánnyal feljebbi hozzászólásomban konkrétumokkal támasztottam alá: mind a kis ketrec, mind a libatömés állatkínzás. Csakhogy ennek kimondása anyagi érdekeket sért. Ráadásul az állatkínzás tényét nem lehet cáfolni, így mindkét esetben kikerülték ezt a kérdést, meg sem próbálták KONKRÉTUMOKKAL cáfolni. Helyette a tény közlőjét (Brüsszel, Négy Mancs) kezdték támadni, és hergelni a társadalom alsóbb, elbutult, proli, azaz: médiafogyasztó rétegeit. Egy állat A4-es lapnyi területen tartását még a leépült magyar nép számára sem lehetne elfogadhatónak nevezni. A két hét alatt NYOLCSZOROSÁRA növő, elfolyósodott libamájat sem nagyon. Maradt a hangulatkeltés (ld. fenti cikk)! Ezt a "tyúkjólét" propagandát hónapokkal ezelőtt kezdték a Fossuth Rádióban. Akkor még csak a demens vén hallgatóságukon tesztelték. Mivel működött, így a Magyar Nemzetben terítik tovább. Valóban, 12 év felkészülési idő volt, ráadásul a korábban tervezettnél így is kisebb ketrec került meghatározásra.
zselé
2012. június 24. 08:25
Kár, hogy nincs Mo.-n egy EU szóvivő aki elmagyarázná a döntések hátterét és így nem lehetne ilyen sunyin hangulatkeltésre használni az EUs döntéseket, mert ti akármilyen moslékot megesztek ha azt nemzetiszínű vödörben öntik elétek. Itt pl. az MNO sározza az EU-t, mert az néha-néha a mi érdekünkben beszól Orbánéknak. Tyúkketrec ügyben konkrétan adva van egy állatvédelmi irányvonal, több mint 12 éve eldöntve, bőséges felkészülési időt hagyva mindenkinek 2012-ig. A döntés tartalmával csak egyetérteni lehet mindenkinek aki minőségi élelmiszert szeretne és mellékesen az állatkínzást sem támogatná. A 27-bol kb egy tucat országnak nem volt elegendő ez a 12 év a félkészülésre, vannak köztük kis országok mint Mo. de nagyok is mint pl. Franciaország. Ezeket most felszólítottak az igazodásra. Ennyi a történet.
Marton Géza
2012. június 23. 18:35
Lássunk be még egy dolgot, és ez a kommentem szigorúan politikamentes indíttatásból íródik! Ez egy állatvédelmi téma. Határozott véleményem, hogy aki erre legyint, az egy alsóbbrendű ember, hiszen primitív, és nem látja a világ részleteit kellő felbontásban. A fenti előírás pénzbe kerül, ami ugye nem tetszik. Viszont ez így kimondva közfelháborodást váltana ki, ezért került megalkotásra a cikkben leírt "magyarellenes" kis elmélet. Ezt lehet szajkózni, mondogatni, illetve a cselédsajtóban n+1 alkalommal leíratni (ld. a fenti cikket). És azt szomorúan látom, hogy a néphülyítés az állatvédelem kérdésében IS sikeres. A korábbi előírások szerint a ketreces tojótyúktartás esetén egy állatra egy A4-es papír alapterületű hely jut, ráadásul általában négyen vannak egy ketrecben, ahol még szociális rangsor is kialakul közöttük. Az új szabályozás ezen javított valamennyit: a nagyobb élettér mellett néhány alapvető szükséglet is kielégítésre kerül. Az ügy nagyon hasonlít a libatöméses történethez. Amit a libatömésről tudni kell: -a máj 100g-ról 800g-ra nő -14-18 nap alatt -a labortatóriumi vizsgálatok szerint a májsejtek elfolyósodnak, a citoplazma eltávozik - hasonlóan a rákos burjánzáshoz -az állatok mozdulni sem tudnak az egész hizlalási procedúra alatt, ami akár napi 8 tömést is jelenthet Aki erre azt mondja, hogy nem állatkínzás, az egy akkora faszfej, amilyet még nem látott a világ. Viszont sokan ebből élnek. Emiatt -mivel a fentieket nem tudták cáfolni- kitalálták, hogy a Négy Mancs egy "magyarellenes" szervezet, ezt bemondatták a tévében, rádióban, amit a PROLIK néznek/hallgatnak, így szépen be is vették. Azaz: kikerülték az eredeti kérdést, nem cáfolták az állatkínzás tényét, hanem inkább a tény közlőjét kezdték támadni. És a Négy Mancsot "a konkurencia bérelte fel", aki ezek szerint a saját termékét is rossz színben tűnteti fel. Brilliáns logika! :)) Az átlag prolinak persze ez sem tűnt fel, gondolkodni meg minek? :))
holmes
2012. június 23. 17:04
12 év volt rá. Maga a döntés 1999-ben született, tehát lehetett tudni előre. http://ec.europa.eu/food/animal/welfare/farm/laying_hens_en.htm Ki a felelős azért, hogy nem készítette fel a magyar termelőket? Sokkal fontosabb, hogy ki akarnak irtani minket. http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2012/06/csaladi-korben.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!