Kihívó országimázs

2012. július 09. 13:35

A fejlődő térségek kisebb-nagyobb államai modern, erős és sikeres kihívóként léptek fel országunkkal szemben, és sok tekintetben nyerésre is állnak.

2012. július 09. 13:35
Csillag Zoltán
Médiapiac

„Ami számomra igazán érdekes volt, az a korábban nem, vagy inkább lesajnálva említett országok megjelenése a listákon. A GKNI a kiskereskedelmi fejlődés szempontjából legvonzóbb államok közé sorolja Grúziát, Ománt, Mongóliát és Azerbajdzsánt, az afrikai államok közül elsőként pedig Botswanát. (Emlékeztető: Magyarország lekerült a listáról.) Ezek az országok épp elég távol vannak ahhoz, hogy ne sokat tudjunk róluk, különösen a gazdaságukról. Most mégis előtérbe kerülnek, és ezzel párhuzamosan országmárkájukat is építeni kezdték: Azerbajdzsán az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdájaként mutatkozhatott be az európai televíziónézőknek, és Grúzia mellett a nemzetközi csatornákon (pl. CNN, Eurosport) is évek óta reklámozzák magukat. (Érdekes megfigyelni, hogy a filmekben feltűnő ajánlatok – hagyományos építészet, szép tájak, gasztronómia, népszokások, gyógyfürdők - mennyire megfeleltethetőek a magyar országimázs-filmek elemeinek.) Grúzia a turizmus mellett befektetési célpontként is pozicionálja magát, mint például ebben a CNBC-n futott filmben. (Mongólia egyelőre kevésbé futtatja magát, róluk a Korean Air sugárzott egy imázsfilmet, abban cserébe szerepel csúcsos nemezsüveges, lóháton, visszacsapó íjjal hátrafelé nyilazó lovas...) Idén a BrandZ listán is megjelent Afrika: a dél-afrikai MTN telekommunikációs cég képviseli.

A tanulság számomra az, hogy a fejlődő térségek kisebb-nagyobb államai modern, erős és sikeres kihívóként léptek fel a régiónkkal, országunkkal szemben, és sok tekintetben nyerésre is állnak. Ha vissza szeretnénk szerezni pozícióinkat, megbízható, kiszámítható gazdaságpolitika mellett erős országmárka-építésre is szükségünk lehet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!