Jegybankelnökre várva

2013. január 11. 09:34

Az új jegybankelnök egészen biztosan nagyobb bizalmat kap a jelenleg regnáló kormánytól és nyilván több együttműködésre lesz képes, vagy hajlandó, mint a jelenlegi.

2013. január 11. 09:34
Felcsuti Péter
Haza és Haladás
„Magyarországon a kormány, illetve néhány hozzá közelálló közgazdász a fentiekre hivatkozva igényli, hogy a magyar jegybank »tegyen többet a gazdasági növekedés érdekében.« Nos, a jegybank az én megítélésem szerint egy kicsivel valóban tehet többet, de nem sokkal. Konkrétan azt gondolom, hogy jegybank a kormánnyal közösen kidolgozhat olyan refinanszírozási konstrukciókat, amely lehetővé teszi a kereskedelmi bankok számára és ösztönzi is őket, hogy közép- és hosszú lejáratú hiteleket nyújtsanak a gazdaság különböző szereplői (lakosság, vállalatok) számára. Akár arra is lehetőséget látnék, hogy ne csupán a kamat és a futamidő legyen kedvező, de  a bankok a nemfizetési kockázat egy része alól is mentesüljenek. A hitelezés visszaesésének fő oka e pillanatban ugyanis a bankok kockázati averziója, más szavakkal a bankok attól tartanak, hogy az ügyfelek nem fizetik vissza a felvett hiteleket. Ez az aggodalom jogos, ám – mint annyi más dolog a gazdaságban – egyfajta önbeteljesítő jóslat is tud lenni: a bankok aggódnak, ezért szigorítanak (több fedezetet követelnek, árat emelnek),  ami rontja az ügyfelek helyzetét és következésképpen növekszik a bedőlt hitelek aránya. A bankok kockázati averziójának csökkentése tehát fontos eszköz lenne a hitelezési kedv élénkítésében. Ez nyilván elsősorban állami/költségvetési feladat, a jegybank ezen a téren az együttműködő/lebonyolító szerepet vállalhatja.
 
A másodpiaci állampapír vásárlás bármilyen említésre méltó volumenben azonban már off limits, azaz tiltott terület. Amit szabad Jupiternek – egy nagy gazdasági egység jegybankjának – azt nem szabad a kis ökörnek, egy gyenge, ezer sebből vérző, nyitott kis gazdaság jegybankjának. Ha ezt megtenné, azonnal számolnia kéne az Európai Unió/EKB ellenállásával és súlyos piaci reakciókkal is (aminek az eredményeképpen aztán drágább és nem olcsóbb lenne a költségvetés finanszírozása). A devizatartalékokról pedig nincs is mit beszélni. Ahhoz hozzányúlni kereskedelmi banki refinanszírozási, vagy pláne költségvetési célokra törvénysértő és egyébként életveszélyes is. 
 
Összefoglalva az új jegybank elnök egészen biztosan nagyobb bizalmat kap a jelenleg regnáló kormánytól és nyilván több együttműködésre lesz képes, vagy hajlandó, mint a jelenlegi. Ha az együttműködés nagyjából a fenti keretek között marad, az hasznos lesz, de a dolog természetéből adódóan nem lesz meghatározó az ország gazdasági teljesítményének javulásában. Ha lényegesen túllép a fentieken, egy újabb front nyílik az Európai Unióval és a piac büntetésével is számolhat.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya tizedes
2013. január 11. 19:53
Qss Csutitörpe!
Rike
2013. január 11. 19:47
Igen. ez így van jól.
elfelejtette
2013. január 11. 17:41
Szerintem Felcsuti az MNB székbe készülődik, azért nyalja a ballib seggét ilyen őszinte lelkesedéssel. Már persze ha a következő elnökváltás a szocik regnálása idején következik be. A rákövetkezőnél meg remélhetőleg már elpatkol.
polnemkor
2013. január 11. 15:46
Ha nem a háttérhatalom elvárásai, az ő embereik közül választanak jegybankelnököt, keményen megtámadják a forintot és az egész magyar gazdaságot. Ha a háttérhatalomnak szolgálókból választanak, akkor marad ami 2002 után volt, a jegybank a külföldi tőke fiaztatója mi kárunkra, hétszázalékos extrakamattal. Ezzel az erővel akkor akár Simor is maradhatna. Szóval rendesen fel a van adva a lecke Orbánéknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!