Várakozásaimon felül teljesítettünk

2013. július 29. 12:11

Sokkal erősebben sikerült berobbanni a 444-gyel a köztudatba, mint amire előzetesen számítottunk. Interjú.

2013. július 29. 12:11
Kardos Gábor
Médiainfó

Hogyan kötöttél ki a Magyar Jeti Zrt. élén?

A koncepció és a tervezés szintjén baráti segítőként régóta részt vettem a projektben: Uj Péterrel együtt töprengtünk azon, hogy milyen módon lehetne valami újat, izgalmasat hozni a magyar digitális médiába. Amikor a tervek realitássá válhattak, természetes volt, hogy én is jövök, és a projekt gyorsan magába szippantotta a mai csapat minden tagját.

Mi volt a kezdeti munkamegosztás Uj Péter és közted?

Nem tudok meglepő fordulatot megosztani: Péter nyilván újságírói, szerkesztői tudását, különleges karakterét hozta, én pedig az üzleti, menedzsment funkciókat igyekszem hozzá tenni. Emellé mindketten hoztuk az elköteleződést és a saját személyes tapasztalatunkat, kapcsolatainkat. (…)

Bő két hónapja indult a 444.hu. Hogyan értékeled a startot?

Kicsit fejbe vagyok verve általa, messze meghaladta a várakozásaimat, elsősorban a közönség reakcióját tekintve. Sokkal erősebben sikerült berobbannunk a köztudatba, mint amire előzetesen számítottunk. Ez nagyon jó hír és erős biztatás. Más tekintetben viszont lassabban indultunk a tervezettnél: egy elnyúló értékesítési tender folytán nem az indulástól, hanem csak júliustól lett megfelelő értékesítő partnerünk az Adaptive képében. Mostanra intenzíven dolgozunk együtt, végre tehát az első körös revenue stream, a reklámbevétel beindult.

Úgy tudom, hogy a megállapodás előtt előrehaladott tárgyalásokat folytattatok az Origóval...

Tárgyaltunk az Origóval és a Sanomával is, mindkettő elég izgalmas volt, noha nem minden mozzanat volt kellemes. A végeredménnyel nagyon elégedettek vagyunk: egy náluk rugalmasabb, minden értelemben független partner mellett döntöttünk, akinek viszont médiapiaci elismertsége és szaktudása kimagasló. Ráadásul én személyesen jól ismertem az Adaptive csapatát, dolgoztunk már együtt, így adott volt a kölcsönös szakmai hitel és a jó kapcsolat is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stüszivadász
2013. augusztus 05. 15:07
Uj Péter és egyéb ingyenélők! Nem kellene inkább dolgozni? "ámerikai mánival" könnyű hergelni az embereket( már akik vevők rá)
peterd127
2013. augusztus 05. 15:07
Ki az az új péter?:)
luga
2013. augusztus 05. 15:06
Az Index osztódott, de pont ugyan olyan mindhárom.
kislevin
2013. augusztus 05. 15:06
A 444-hez képest a Blikk maga a BBC.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!