Zuschlag amnéziája

2014. március 11. 12:43

Már nem csengenek a fülében a lehallgatott telefonbeszélgetései, amelyek során ordenáré módon osztja az észt és hajtja a pancser alattvalóit, hogy ki mit és hová utaljon.

2014. március 11. 12:43
Rajnai Attila
NOL

Azért az szép, hogy legalább az ötvenmillióról dereng neki valami.

Amikor 2007-ben letartóztatták, zárolták a vagyonát. Pénzt, jelentős értéket nem találtak. Már nyolc hónapja volt előzetesben, amikor ötvenmillió forintot fizettek be a nevére kárenyhítésre a K & H Bank Kossuth téri fiókjában.

A bank a jogszabályi kötelezettség ellenére nem jelentette az illetékes hatóságnak a kétmillió forint többszörösét meghaladó pénzmozgást, hanem teljesítette az átutalást.

A Zuschlag és társai ügyében nyomozó Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vezetője a pénzmosásgyanús ügyletről feljelentést tett a vám- és pénzügyőrségen. A fináncok azonban nem nyomoztak, határozatot az eljárás eredményéről nem küldtek a feljelentőnek – derült ki a perben.

A Fidesz sem ugrott rá az ügyre, sem ellenzékben, sem kormányon. Az ötvenmillió forint eredetéről egyébként a bíró is megkérdezte Zuschlagot, de ő mosolyogva megtagadta a válaszadást, annyit sem mondott, nejlonszatyor. Pedig, ha felfedi a pénz származását, hogy nem a számlagyárának a profitja, akkor csökkenthette volna a büntetését.

Úgy látszik, ez nem volt fontos neki akkor. Most pedig hirtelen az lett, igaz, a valóság forgatókönyvével ez a sztori eladhatatlan a kampányban.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. március 11. 23:30
ha valakinbek amnéziája van az pont a ti oldalatok Gyurcsány által eligazított seggnyalóstól, szemkilóvetőstől,hazudtunk éjjel naapal meg estéstől,fotelpartizánostól együtt.. a kedvencem az amikor azt akarjátok bebizonyítani hogy a Ti időtökben milyen független és szabad volt a Média amikor betiltották a Magyar Hírlapot , és előfizették minden állami szervnél a Népszavát, és milliárdokat toltak a Népszabadságba..és Volt egy teljesen független Nap TV, a kálmán Olgis híradóról ne is beszéljünk.. Van még kérdés Ildikó?
talán
2014. március 11. 19:39
Hányan is jelentették fel Zuschlagot a könyvében állítottak miatt? Kussolnak, még azt is tagadják, hogy ismerték valaha.
Box Hill
2014. március 11. 17:11
És a pancser alattvalók közül senki sem tiltakozott a párton belül? Mondván: a fene egye meg azért a nevünkben mégiscsak benne van, hogy "szocialista".
atila68
2014. március 11. 15:44
"A bank a jogszabályi kötelezettség ellenére nem jelentette az illetékes hatóságnak a kétmillió forint többszörösét meghaladó pénzmozgást, hanem teljesítette az átutalást." Te mondod magad újságírónak? Attól, hogy van a jogszabályi kötelezettség attól még az átutalást mindig teljesíti a bank. Csak jelenti. ...és te mondod magad újságírónak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!