Class FM – elég!

2014. szeptember 04. 14:14

A budapesti KDNP-sek arra kérik a rádió vezetőit, hogy rövid úton intézkedjenek és köszönjék meg a három műsorvezető eddigi munkásságát.

2014. szeptember 04. 14:14
Szalma Botond
agyzaj

A budapesti KDNP minden erejével támogatja azt a tüntetést, amelyet civil szervezetek kezdeményeztek a Class FM rádió Üllői úti székháza elé. Elfogadhatatlan ugyanis, hogy a kereskedelmi adó Morning Show című műsorában, egy balatoni gólyatáborban történt nemi erőszak kapcsán viccelődtek.

A budapesti kereszténydemokraták először arra gondoltak, hogy a műsor készítői egy pillanatnyi elmezavar hatása alatt készítették gyomorforgató produkciójukat. Ugyanakkor a kritikák után kiadott hivatalos közleményük tartalma, kioktató, nyegle és fennhéjázó stílusa világossá tette, hogy teljes szakmai alkalmatlanságról van szó. Hogy tömegkommunikációban évek óta dolgozó állítólagos szakemberek nem értik, vannak témák, amelyek nem feldolgozhatók a szórakoztatóiparban az egészen elképesztő. Ahogy az ember nem ragasztgat Vidám Parkban partecédulákat, nem szervez temetőkben rock and roll partikat, úgy nem poénkodik egy fiatal lány megerőszakolása kapcsán egy szórakoztatóipari műsorban. Ezt pedig nem érteni olyan mértékű szellemi éretlenségre utal, amely már-már orvosi esetnek minősíthető.

A budapesti KDNP-sek arra kérik a rádió vezetőit, hogy rövid úton intézkedjenek és köszönjék meg a három műsorvezető eddigi munkásságát.

Budapest, 2014. szeptember 4.

Szalma Botond
KDNP budapesti elnök

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holmes
2015. március 19. 18:39
"mely ujjong, ha egy pszichológiai tesztlapon csak két lehetőség közül lehet választani," Ezt nem tudtam követni. Milyen tesztlapon és milyen lehetőségek? Volt egy köztörvényes bűncselekmény, amivel kapcsolatban a legégetőbb kérdés az lehet, miért van megint botrány egy olyan HÖK-nél, amelyről az emlékezetes listázós botrány óta már tudjuk, hogy megszállta a Jobbik. Mi van ott az ivóvízben, hogy a bölcsészkar HÖK-jével állandóan baj van? Ezek után volt egy rádióműsor, amit én nem hallgatok, mivel egyszerűen idegesítenek a műsorvezetői. Tehát nem is nagyon érdekel, mi hangzik ott el. Az viszont igencsak érdekel, hogy egy politikus, aki éppen az önkormányzati választások kampányában van, milyen üzenetekkel kampányol. Szalma úgy gondolta, helyes felhasználni egy köztörvényes bűncselekményt kampányüzenetnek. Ez már érdekes.
holmes
2015. március 16. 22:44
Szalma Botond kampányüzenetét hallották, amit a IV. kerület polgármesteri székéért folytat a fideszes jelölt ellenében.
holmes
2015. március 16. 22:44
" De legalább van benne annyi tisztesség, hogy véleményt nyilvánít az ügyben." Én nem használnám azt a szót, hogy tisztesség, amikor egy választási kampányban egy politikus egy köztörvényes bűncselekményt használ fel üzenetként.
holmes
2015. március 16. 22:44
Ha az én lányom ellen elkövetett bűncselekményt használná fel egy politikus a kampányában, akkor én őt szar embernek nevezném.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!