Mi lett volna, ha az SZDSZ nyeri az első szabad választásokat,?

2014. október 01. 10:22

Az SZDSZ–Fidesz-koalíció miniszterelnöke Kis János lesz, a köztársasági elnöki székbe a Tölgyessy–Antall-paktum alapján Szabad György kerül.

2014. október 01. 10:22
Gazda Albert
Cink

1994-1998

Az MSZP kis híján megszerzi a mandátumok abszolút többségét a parlamentben, hogy mégsem, az az MDF gyengébb és a Fidesz vártnál erősebb eredményén múlik, Orbán Viktorék negyven képviselőt juttatnak a parlamentbe. A szocialisták egy pillanatra elgondolkodnak azon, hogy nem lenne-e érdemes megkörnyékezni a küszöb fölött alig-alig átvánszorgó SZDSZ-t, de a Pozsgay-szárny még erős, a hagyományok és a régi kapcsolatok köteleznek, így az MDF-et kérik fel koalíciós partnernek.

A miniszterelnök Horn Gyula lesz, a belügyminiszter Boross Péter, egy évvel később a saját kezdeményezésére nyugdíjba vonuló Szabad Györgyöt pedig – régi álmát beteljesítve – Pozsgay Imre váltja a köztársasági elnöki székben. A gazdaság romos állapotban van, ezért Horn Gyula egy év semmittevés után előránt a bűvészcilinderéből egy fiatal pénzügyminisztert, Bokros Lajost, aki a róla elnevezett csomaggal iparkodik úrrá lenni a helyzeten.

Nincs könnyű dolga, mert bár az SZDSZ továbbra sem tért magához a sokkból – Demszky Gábor is bukik a főpolgármester-választáson, de a helyére meglepetésre nem az esélyes szocialista Lendvai Ildikó, hanem a fideszes Pokorni Zoltán kerül, egy hajszálon múlik –, Orbán Viktor egyre radikálisabb, harsányabb, izmosabb. Még úgy is, hogy egyelőre szemmel láthatóan nem döntötte el, merre induljon – sorra kerülnek nyilvánosságra vitái a parlamenti frakciót vezető Fodor Gáborral –: a jobboldalt teljes egészében annektálta az MSZP–MDF, a duális rendszer megbukni látszik, a Fidesz liberalizmusának nem jut hely, és szövetségesei sincsenek. Az FKGP és a KDNP a senkiföldjén vegetálnak.

1998-2002

A választásokat ismét az MSZP és az MDF nyeri, a mandátumok több mint nyolcvan százaléka az övék, a kormány összetétele érdemben nem változik. Bokros Lajos politikája sikeres, a gazdasági növekedés eléri, sőt meghaladja a 7 százalékot. Az SZDSZ, az FKGP és a KDNP búcsúzik a parlamenttől, a Fidesz egyedül marad a liberális-ellenzéki oldalon – igaz, több szabad demokrata politikus átigazolt már, köztük Tölgyessy Péter is.

Magyarország csatlakozik a NATO-hoz, zajlanak a tárgyalások az Európai Unióval, az euró bevezetésének is van céldátuma: 2007. Közben a Népszabadságban nagyobb tanulmányok publikálásába kezd Gyurcsány Ferenc vállalkozó, aki a rendszerváltás környékén a KISZ-ben próbálkozott, de később eltűnt a politikából. Gyurcsány a kormányzás gazdasági sikereit méltatja, de a túlzottan nemzetieskedő karakterét kifogásolja, különösen visszatetszőnek találja, hogy Horthy Miklós 1997-es újratemetésén annak idején együtt volt jelen – magánemberként – Horn Gyula, Pozsgay Imre, Boross Péter és Csurka István, és a gazdaságpolitikából is hiányolja az igazi baloldaliságot és a szociális érzékenységet.

Ekkor – pontosabban 2001 nyarán – robbantja ki az óriásbotrányt az alig kétéves internetes lap, az Index: kiderül, hogy az előző ciklusban, a totális csőd elkerülése végett újrapörgetett privatizáció során miniszterek garmadája fogadott el súlyos kenőpénzeket Nokia 2110-es és ericssonos dobozokban.

Orbán Viktor utcára vonul, százezres megmozdulások kezdődnek – szeptemberben a Kossuth téren kétmillióan gyűlnek össze, a szervezők ezt állítják –, a koalíció összeomlik. Horn Gyula lemond, az MDF-ben a radikálisok kerekednek felül, de a többség maradéka még megvan, így miniszeterelnök-casting kezdődik. Ez elhúzódik, senki sem hajlandó vállalni, végül kívülről hoznak jelöltet a zavaros vizekben látható élvezettel lubickoló Gyurcsány Ferenc személyében.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimród
2014. október 01. 17:40
Off topic, de fontos! Ma 18.00-tól Navracsics meghallgatását közvetíti a HírTV.
tevevanegypupu
2014. október 01. 13:11
Ha az szdsz nyerte volna, akkor most tartományai lennénk Izraelnek és sok-sok narancsunk meg datolyánk lenne és az életünk állandó zsidó fesztivál lenne..A Himnuszunkat átírták volna klezmerre, a Szent István templom pedig az ország legszebb és legnagyobb zsinagógája lenne..De ugyanezt leírhatom amerikai változatban is..csak akkor baptisták serénykednének és Hilary Clinton konferálna a klubrádióban..
tevevanegypupu
2014. október 01. 13:02
Jaja..ha a kiskutyám kiscica lett volna..
Berecskereki
2014. október 01. 12:21
Szerecsenmosdatás (SZDSZ) Gazda módszerrel? Már az indulás is hibás. Jól emlékszem a 89-es évre, amikor politikai berkekben megvoltak győződve, hogy a választást az SZDSZ fogja nyerni, és elhintették a közvéleményben, hogy nagykoalíció lesz az MDF-el. A választók pedig azt hitték, hogy minden a helyére kerül és lesz seprés. Egyesek akkor még csak sejtették, ma már biztos tudják, hogy az MSZP és az SZDSZ már 89-ben is összejátszott. A cél ma már egyértelmű, az MDF kigolyózása volt. A választók azonban közbeszóltak és az MDF nyert, vagyis homokszem került a gépezetbe. Az SZDSZ-nek lehetősége lett volna az MDF-el koalícióra lépni, de ez nem illett bele a tervbe, ezért kívülről támadták. A FIDESZ pedig váltott. 1998-ig senki nem gondolta, hogy a FIDESZ választást fog nyerni. 1994-ben az MSZP-nek nem volt szüksége az SZDSZ-re, nélkülük is megvolt a kormányzáshoz szükséges többség. Akkor miért léptek velük koalícióra? A válasz egyértelmű; korábbi megállapodás miatt. Ezt bizonyítja 2002 és 2006-os választás is, s az SZDSZ végsőkig történő kitartása az MSZP mellett. Amikor kiváltak, kívülről akkor is támogatták. A latin szállóige szerint; „vulpes pilum mutat, non mores”, amely beigazolódott, hogy igaz mind az MSZP-re, mind az SZDSZ-re.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!