Liberalizmus a harmadik köztársaságban

2014. október 02. 07:52

A kapitalista demokráciák bajainak megoldására nincs komolyan vehető ajánlat a liberális kapitalizmuson túl, a liberális demokrácián innen. A Nyugattól való elfordulás ajánlata elfogadhatatlan.

2014. október 02. 07:52
Kis János
Szuverén

„Magyarország két évszázada a modernizáció felé, a Nyugat felé törekszik. A harmadik köztársaság ennek a törekvésnek ez ideig az utolsó állomása volt. A kísérlet megtört, ahogy a múltban többször is. A liberálisoknak jó okuk van kritikus és önkritikus szemmel visszapillantani a történetére. De véleményem szerint arra is jó okunk van, hogy elgondolásunk lényege mellett kitartsunk. A liberalizmus erkölcsi alapvetései nem szenvedtek vereséget. S a kapitalista demokráciák bajainak megoldására nincs komolyan vehető ajánlat a liberális kapitalizmuson túl, a liberális demokrácián innen. A Nyugattól való elfordulás ajánlata elfogadhatatlan, a Nyugathoz való felzárkózásra pedig nem létezik másik, komolyan vehető elgondolás.

A 2010 óta kiépülő rezsim államosít, központosít, különadóval sújt improduktívnak kikiáltott ágazatokat; gazdasági és lélektani hadviselést folytat a bankok és a multik ellen, magántulajdont konfiskál és játszik át a kormányzó párt érdekkörébe tartozó személyeknek; a piaci vállalkozásokat állami függésbe hozza; külföldi befektetőket elűz vagy tönkretesz, majd bagóért kivásárol; hadakozik a nemzetközi gazdasági szervezetekkel és a pénzpiacokkal. Ez a rendszer nemcsak irracionális, de botrányosan igazságtalan is: elsőszámú vesztesei a legszegényebbek, elsőszámú nyertesei a kormányzó párt klientúrába betagozódott gazdagok. Ám azzal nem sokra mennénk, ha a gazdagoknak kedvező etatizmus és protekcionizmus helyett a középrétegeknek (Jobbik) vagy a középrétegeknek és a szegényeknek (LMP) kedvező etatizmussal és protekcionizmussal próbálkoznánk. Ezen a módon nem lehetne megállítani az ország perifériára csúszását.

Nemcsak arról van szó, hogy a gazdasági versenyben helyt tudunk-e állni. Arról is, hogy milyen társadalmi viszonyok közt adatik meg élnünk. A magyar liberálisok szabad és egyenlő polgárok közösségének szeretnék látni társadalmunkat, ahol társadalmi vagy etnikai származásától, nemétől függetlenül mindenki egyenlő esélyekkel indul az életnek; mindenki a saját belátása szerint alakíthatja az életét, s a különböző hiten, meggyőződésen lévő, különböző kultúrákkal azonosuló, különböző életformákhoz vonzódó emberek kölcsönös tiszteletben rendezik viszonyaikat. Ez az ideál meg sem közelíthető kapitalista piacgazdaság és alkotmányosan korlátozott képviseleti demokrácia nélkül. A kapitalista demokrácia ismert és mai tudásunk alapján elgondolható alternatívái mind rosszabbul teljesítenek – hosszabb távon a gazdasági mutatók szerint is, ami pedig a liberális értékek megvalósulását illeti, legrövidebb távon is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2014. október 02. 21:16
Ez csak szarpaszírozás. Van egy kisjánosi tézis, de sehol a bizonyítás. Ettől nem esem hasra.
catalina9
2014. október 02. 17:12
A „magyar” baloldali liberális miután felvette német ösztöndíját, a téli hóesésben bemegy a jól fűtött belvárosi kávéházba. Ott már várják a háromnapos „annyira gondolkoztam, hogy nem értem rá borotválkozni” borostájú liberális barátai, akik megrendelik kedvenc, méregerősre főzött Nihil Robusta fajtájú kávéjukat. A helységben halkan szól Conchita Wurst éneke. Ki állja a cehhet, kérdezi valaki, hát aki a Soros, jön a válasz. Miközben a kávé kavargatásával bemelegítik fejlett kavaróizmaikat, nézik a sűrű hóesést, a sürgölődő hólapátolókat és megállapítják, hogy ez nem igazi hólapátolás, és különben is jobb helyeken, például Floridában és Izraelben alig esik a hó, hiába no az az igazi demokrácia. De még a forró Death Valley is jobb, nem csoda hogy Magyarországról mindenki menekül. A fehér hó felidézi bennük a fehérterrort, Horthyt, a holokausztot és látni vélik a fasisztoid orbáni diktatúrát. Valamit tenni kell és mivel a hólapátolás szóba sem jöhet, egy flashmobot szerveznek, ahol megjelenik a teljes szárszói roncsderbi és egy ballib révkalauz kiséretében felbukkan a BBC is. Megállapodnak abban, hogy ők megmutatják, hogy nem az orbáni illiberális államra kell bízni a hóeltakarítást, hanem a civilekre. Megalapítják a „Hóhányók határok nélkül” nevű mozgalmat, amelyet támogatásáról biztosít a külföldön élő magyar származású Hóbelevantz Ákos és az amerikai Schneeppele, aki már látta hóesésben a Nobel díjas Krugmant. Először is tollat ragadnak és kifejlett aláíróizmaikkal meg-meg emelgetik, forgatják, mély levegőket vesznek, majd kifújják. Aztán „aláírnak”. Írásaik megjelennek a Népszabadságban, ÉS-ben, aztán a New York Timesben, a Der Standard-ban, hozzászól Paul Lendvai, Charles Gati. A Der Spiegel külön vezércikket szentel „A hó szorításában az antiszemitizmus fővárosa, Budapest” címmel, a svéd Tv bemutatja a „Gázkamrák hóból” című dokumentum filmjét. Lázas tevékenységgel telnek a hónapok és nem hiába.. Eljön a nyári kánikula, liberálisunk bemegy a klímatizált belvárosi kávéházba és az ott ülő, még mindig borostás barátai felé fordulva kimutat az utcára, látjátok eltüntettük a havat, megmutattuk a náciknak hogy kell megoldani a problémákat. Elvárjuk, hogy kérjenek bocsánatot a hóesésért. A nehéz léptű spanyolos nagypapák, az ávh-s, kommunista funkcionárius szülők megnyugodva pihenhetnek sírjaikban....
teljesenertelmetlen
2014. október 02. 14:15
A végletekig beszűkült és korlátolt gondolkodás mintapéldája. El sem tudja képzelni, hogy a történelem és a társadalmi fejlődés nem áll meg az ő szaros kis életénél, hanem folyamatosan változik. Azt a szót, hogy "fejlődik" és "halad" már nem írom le, mert pont az ilyen Kis-félék járatták le ezeket a kifejezéseket is. Valószínűleg az ősközösségben is voltak olyanok, akik azt hitték, hogy a lehető legjobb társadalmi berendezkedésben élnek. Ez az ember kb. azon a szinten van.
kispufi
2014. október 02. 13:34
nem vak ez a ló, csak bátor. mi vagyunk a megoldás, hibát is csak azért követünk el, hogy mi javítsuk ki. ha mi magunk vagyunk en bloc a hiba, arra is mi vagyunk a megoldás. alfa és ómega. az origó. mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk. ha nem tudnám, honnan vétetett ez a csapat és ez a szemlélet, még csodálkozni is tudnék. érdekességnek azért még jó ez a mélyből kiáltó hang. lehetne persze mélyebben is, hogy fel se érjen ide.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!