Realitás vs. HVG 1:0

2014. október 06. 17:03

Amerika nem azért tart ott gazdaságilag, ahol, mert a szolgáltató szektort bővítette többi ágazattal szemben, hanem mert ipari nagyhatalom.

2014. október 06. 17:03
Megalomán Mongúz
Tutiblog

„Kedves HVG! Ez lehet, hogy működni látszik a körúton belül, amíg a hajvágó szalonból átsétálsz romkocsmába, de a világ nem így működik. Az, hogy az 5kerben nincs se egy gyár, de még egy szántóföld sem, lehet kicsit megtévesztő. Elárulom, az olló, amivel levágják a hajatokat, bizony gyárban készül. A sör, amit megisztok, áll vízből, valamilyen gabonából, komlóból és élesztőből, ezeket meg nem széles sávú interneten töltik le a sörgyárak. Sőt, hogy valami még meglepőbbet mondjak, az a notebook, amin a fenti cikkben szereplő ostobaságokat sikerült bepötyögni, szintén készült valahol. Gyárban. (...)


A foglalkoztatottak száma önmagában értelmezhetetlen adat. Ha függetlenítitek egyéb mutatóktól (technológiai fejlettség, termelékenység, GDP, stb), akkor lehet ilyen barom következtetéseket levonni. Egyszerűbben fogalmazva: 1850-ben 1 dolgozó 1 nap alatt 1 széket gyártott, ma meg a gyártósor mellet 5 ember 1 nap alatt gyárt 312 széket. 1850-ben minden 124. ember vásárolt biztosítást, ma meg 10-ből 9.

Ez egyszerű matek, szóval számszakilag még igazatok is van. Már csak a kauzalitást kéne rendbe rakni a fejetekben. Amerika nem azért tart ott gazdaságilag, ahol, mert a szolgáltató szektort bővítette többi ágazattal szemben, hanem mert ipari nagyhatalom(!!!), és ezért az emberek sok pénzt keresnek, így van miből költeni szolgáltatásokra. Tehát a szolgáltatási szektor bővülése nem okozója, hanem következménye a gazdasági bővülésnek. KÖ-VET-KEZ-MÉ-NYE.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2014. október 06. 22:37
Ez egy érdekes felvetés. Aki látta a grafikont az tudja ,hogy folyamatosan csökken évtizedeken keresztül az iparban dolgozók aránya és nő a szolgáltatásban dolgozóké. Igaza van az írásnak ez csak azért lehet mert egyre termelékenyebben dolgozik az ipar.Szerintem innentől téves a következtetése. Mert mitől tud termelékenyebb lenni az ipari termelés? Az innovációtól az újításoktól.A kutatás,fejlesztés meg már szolgáltatás. Akkor most mi van?
KannibálTatárÚr
2014. október 06. 19:10
Egy nagy baj van a HVG grafikonjaival (lásd a HVG-ben!): egyértelműen látszik, hogy míg a mezőgazdaságban és az iparban nőtt a termelékenység, a szolgáltatásokban radikálisan csökent. Ha az iparban és a mezőgazdaságban is az ötödére csökkent volna a termelékenység (mint a szolgáltatásokban), akkor a mai népesség a tizedére, vagy még kevesebbre csökkenne. A termelékenység javulását nem az iparban és mezőgazdaságban érzik, hanem a többszörösen túldimenzált szolgáltatásokban. Magyarán: a szolgáltatók a termelők kárára élnek, kizsákmányolják őket.
Ouroboros
2014. október 06. 18:42
Ez miez? Nem akadt volna helyette Rákay Kálmánnak egy értekezése a tömegbecslés módszertanáról?
kjkj945
2014. október 06. 18:10
A HVG valamikor réges régen reális volt! De beleszólt a politika és unreálissá tették!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!