Milyen konfliktussal próbálja menteni magát a kormányfő?

2014. december 11. 08:14

A kormányfő folytatni fogja az ötletelést. Öveket becsatolni!

2014. december 11. 08:14
Véleményvezér
Véleményvezér

„Az egyszemélyi irányítás annyira szerves része lett a működési mechanizmusának, hogy mindent, ami ezt fenyegetheti, azonnal kezelni próbálja. Ez nála azt jelenti, hogy valami meglepőt, innovatívként eladhatót próbál produkálni. Olyasmit, amit csak ő (vagy csapata) találhatott ki és ami gyorsan, egyetlen varázsütésre visszaadja a Fidesz közép- és felsővezetőinek a miniszterelnök zsenialitásába és legyőzhetetlenségébe vetett hitét. Pont úgy, ahogy a rezsicsökkentés megoldott minden korábbi problémát. Ilyen kísérlet volt a kommunikációs csapata által sebtiben, különösebb átgondolás nélkül bedobott vasárnapi nyitvatartás kezdeményezés és elsősorban a kötelező drogteszt ötlete. Mindkettő célt tévesztett.

Ez pedig annyit jelent, hogy a kormányfő folytatni fogja az ötletelést.

Nem tudjuk, mit húz majd elő a kalapból, de mivel rezsicsökkentés típusú pénzszórásra most nincs forrás, ezért valami olyasmire van szüksége, ahol »erőt mutathat«, azaz úgy kreálhat elhúzódó konfliktust, hogy közben nem kell semmilyen korábbi tévedését beismernie.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. december 11. 15:19
Végre egy rátermett, tehetséges és sikeres ember vezeti az országot és ez minden alkalmatlan, tehetségtelen és sikertelen balfaszt hülyeségek firkálására késztet. Ettől még a dolgok szépen mehetnek tovább és ez legalább jó hír.
AndrasK
2014. december 11. 10:54
A Véleményvezér 2010 előtt a balliberális kormányt ekézte ahol tudta és Orbánnak tkp minden ötletével egyetértett. Nagy a baj, ha már ő is (meg a Mandinertől, Választól, stb bírálják a miniszterelnököt.
pedroamigo
2014. december 11. 10:53
Gondolom megint háborút indít a magyarok egy csoportja ellen és rájuk uszítja narancsait akik mármikor készen állnak egy kiadós magyargyűlöletre. Drogosok, libsik, buzik dohos szagú szoci ügyek vagy vmi hasonló.
AndrasK
2014. december 11. 10:51
Az ugye megvan mindenkinek, hogy a Véleményvezér alapvetően jobboldali irányultságú?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!