Így működik egy lájkvadász oldal

2015. szeptember 25. 11:14

Ezeknek tényleg tök mindegy, hogy mi megy, csak pörögjön. Egy az egyben lenyúlták egy cikkemet, majd miután írtam nekik emiatt, egyszerűen kicserélték annak tartalmát egy másik hírre, meghagyva az eredeti címet.

2015. szeptember 25. 11:14
Bukovics Martin
Tokajwine.net

A Mandiner szerkesztőségi chatszobájában egy kollégám hívta fel a figyelmemet a Mindenegyben blogra. Még életemben nem hallottam róla, ami sokkal inkább engem minősít, mint őket, a Facebookon ugyanis félmillió (!) követőt is meghaladó táborral rendelkezik az oldal. Összehasonlításképpen: az Index.hu nemrég haladta meg a 300 ezret, a Mandiner pedig a német „klein, aber fein” mondást szem előtt tartva 26 ezernél tart.

Még nyáron találtuk ki, hogy nézzük meg, mit kommentelnek a német és osztrák átlagkommentelők a Magyarország menekültpolitikájával kapcsolatos hírek alá, így vagy egy óra alatt lefordítottam a Die Welt kommentszekciójának legjellemzőbb hozzászólásait, az olvasók egy bizonyos része és az adott lap újságírója/szerkesztője által vallott álláspont közti különbséget illusztrálandó – ami szerintünk jelenségértékű volt. Ebből aztán egy meglepően megosztásbarát cikk lett, a Facebookon 8000-nél is többen tették ki a falukra csak a blogposztot, de híroldalunkon szemlézett cikként is hasonlóan nagyot ment a poszt.

Ezt vette át csütörtökön a Mindenegyben a beszédes A német nép velünk van! Mégsem bolondult meg az egész ország ! címmel, ezt akkor mutatta nekem a kolléga, amikor még 800 körüli Facebook-megosztás volt rajta. (Most 2200-nál jár a számláló.) Gondoltam, rájuk írok, hogy ez mégis mi, hogy kell ezt érteni, miért vették át az egész szöveget, miért nem hivatkoznak korrekten — de nem nagyon volt hova, az impresszum ugyanis olyan üres, mint egy palack Szepsy-aszú a karácsonyi vacsora után.

Maradt az, hogy a Facebookon írjak nekik, ami, látván a félmilló fölötti táborukat, először reménytelen vállalkozásnak tűnt — csak a Mandiner kétszámjegyű FB-levelet kap naponta, aminek egy bizonyos része spam vagy ahhoz hasonló, közepesen hasznos kontent —, de aztán kijelezte a rendszer, hogy ők ezt látták. Tök jó, írnak egy címet, hogy hova küldhetem a számlát, gondoltam.

De nem, ennél sokkal jobb dolog történt.

A poszt tartalmát, ahol eddig az én cikkem volt, egy az egyben törölték és kicserélték egy eredetileg a közszolgálati Hirado.hu-n szeptember 13-án megjelent cikkre, így a Mindenegyben most azzal bizonygatja a német nép magyarok iráni megértését, hogy Orbán & Szijjártó üdvözlik, hogy a németek visszaállították a határellenőrzést.

Ezeknek tényleg tökmindegy, hogy mit hoznak le, csak pörögjön a cucc.

Facebook-oldaluk szerint a Mindenegybent egy fiú és egy lány csinálja, bár az oldalon lévő tartalom alapján vélhetően az 50+ korosztályba tartoznak, vagy legalábbis erősen valószínű, hogy ez az interneten sokszor nehezen mozgó korcsoport a célközönség.

Az oldal extrém dizájnja múzeumba illő, és nem csupán időtállósága, de művészeti értéke miatt is. Remek rovatok sorakoznak benne: Idézetek; Viccek; Állati fotók; Tájképek; Kreatív kütyük; Fiúk-lányok; Receptek; Retró; Videók. A Facebook-oldalunkon is ömlik minden: receptek, állatos videók, bizarr gyógymódok, érzelgős sztorik – minden, amire ötven pluszos háziasszonyok hevesen kattintani szoktak.

Ebbe a magyarnyugdíjas-idillbe csak a HVG idén januári cikke rondít bele, ami a nagy átverős kamuoldalak között sorolja fel a Domain.hu keresője szerint egy Horváth László nevű tatabányai férfi és médiamogul által beregisztrált Mindenegybent.

Aprópénzes reklámoldal

A Mandiner által megkérdezett közösségimédia-szakértő szerint „az ilyen oldalakat tűzzel-vassal irtani kell”. A Mindenegybenen szerinte nem klasszikus értelemben vett lájkvadászat folyik, ez sokkal inkább egy aprópénzes Adwords-oldal. „500 ezer fanhez képest 1-10 lájk per poszt a Facebook-oldalukon, ezalapján a rajongóinak 90 százaléka vásárolt kamu, tippjeim szerint egy bangladesi klikkfarmról” — mondta. Az oldal üzleti modellje szerinte elég egyszerű: arra megy ki, hogy a Facebook-megosztásokkal forgalmat tereljen a honlapra, ahol aztán rákattintanak a hirdetésekre.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fedor
2022. február 14. 15:59
Tanulmányozásra: "Ennek a világnak az aktuális szupersztárja a Mindenegyben nevű oldal, amit egy lepusztult tatabányai panelbe bejelentett, nulla forint árbevételű őrző-védő cég ad ki, megdöbbentően igénytelenül néz ki, és 500 ezer felett jár a facebookos követői száma. Szinte kizárólag lopott tartalmakkal, innen-onnan másolt cikkekkel operál, és az áltudomány meg a kamuhírek mellett erősen nyomul cukiság-bölcselet vonalon is, közöl recepteket, de még aktuális, közéleti témákba is belefut. Általában azzal a megoldással, hogy a lehető legdurvább demagógiát a létező legnagyobb közhelyekkel támogatja meg." http://index.hu/tech/2015/09/10/nem_a_gyerekeket_kell_felteni_az_internettol_hanem_a_nyugdijasokat/
atila68
2016. február 21. 17:36
Egy ilyen internetes marketing szakembert én is ismerek, nos elvem a vagy jót vagy semmit, Így álljon itt róla pár szó; .
kis Helix
2015. szeptember 26. 05:24
"...vélhetően az 50+ korosztályba tartoznak, vagy legalábbis erősen valószínű, hogy ez az interneten sokszor nehezen mozgó korcsoport a célközönség." Én speciel egészen fürgén mozgok az interneten :D, igaz, nem is tudtam eddig, hogy létezik a nevezett oldal, viszont lájkolom a Mandinert. Nagyon gáz? :D
XPEH BAM
2015. szeptember 26. 02:36
,,Közösséginédia-szakértő" Minek nincs még szakértője?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!