Vona Gábor intézi László Petra oroszországi letelepedését?

2015. október 21. 13:25

A jobbikos riporter tehát „egészen véletlenül” pont a magyar szélsőjobb második (?) hazájában készül letelepedni.

2015. október 21. 13:25
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
DKP.hu

Szürreális sajtóinformációk szerint László Petra, a jobbikos TV menekültverő ex-riportere arra készül, hogy – miután beperelte a Facebookot és a megrúgott menekültet – Oroszországba költözzön. A jobbikos riporter tehát „egészen véletlenül” pont a magyar szélsőjobb második(?) hazájában készül letelepedni.

Nehéz olyan momentumot találni a Jobbik munkásságában, ami ne kötné a pártot ezer szállal Oroszországhoz: korábban a Jobbik politikusai segédkeztek a Krím annektálásában választási biztosként, mára pedig a párt EP-képviselője orosz kém hírében áll Európában. A szélsőjobboldali párt mögötti támogatásokkal kapcsolatban már régóta orosz pénzekről hallani, amit nem cáfoltak eddig a párt a hiányos, megkésve leadott, és sok esetben hiteltelen pénzügyi beszámolói sem. László Petra esetéből most úgy tűnik, hogy Moszkva már nem csak az atyáskodó mecénást, hanem az otthon melegét is jelentheti a szélsőjobboldal számára.

A Demokratikus Koalíció tudni szeretné, hogy Vona Gábor vagy esetleg más jobbikos politikus áll-e László Petra Oroszországba költözése mögött? A DK szerint szoros lehet a barátság a Jobbik és Oroszország között, ha már a párt vállalhatatlanná vált riportere is az orosz medve melengető ölelésére vágyik.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mohamed Vlagyimirovics Bronstejn
2015. október 22. 11:20
Eléggé beszűkült a látótered Zsóti, amióta a gazdád végbelét választottad lakóhelyül.
Lolka-Bolka
2015. október 21. 23:10
te rohadt szelsobalos geci......... a kurva anyaddal szorakozz..... FEJEZD MAR BE ezt a NACI handabandazast meg....... mocskos fasssssszista allat ....
tevevanegypupu
2015. október 21. 21:24
Gréczi és itt páran bejegyzéseikkel kiérdemeltek egy kockás inget Gyurcsánytól a terroristázótól..a pöttyös pohár ezért már kevés lenne.talán még Apró Antalnak a gyilkosnak is maradt pár a gardróbban.
ormányos csillós
2015. október 21. 20:19
mi van zsóti nagyon túrós volt a feri farka, büdös lett a szád tőle?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!