Így szektásodik a politika

2015. november 27. 12:15

Az új médiatechnológiák lehetővé teszik, hogy az emberek zárt intellektuális térben éljenek, ahol előítéleteik nem csak, hogy megerősítést találnak, de még súlyosabbá is válhatnak.

2015. november 27. 12:15
Rózsa Kitti
Danube Institute blog

„Könnyű kigúnyolni és elítélni a politikai szektákat, de hamarosan hozzá kell szoknunk jelenlétükhöz.

Az új médiatechnológiák lehetővé teszik, hogy az emberek zárt intellektuális térben éljenek, ahol előítéleteik nem csak, hogy megerősítést találnak, de még súlyosabbá is válhatnak. Csak olyan újságokat és blogokat olvasnak, amelyek az általuk hallani kívánt híreket erősítik meg. Csak azokat követik a közösségi oldalakon, akik nem késztetik saját álláspontjaik felülvizsgálatára őket és meg sem említik, hogy az ellenfelek nem mind hazugok és csalók.

Nick Cohen Cass Sunsteint idézi, aki szerint egy jól megfigyelhető pszichológiai jelenségről van szó: a határozott nézeteket vallók összezárása hamar elmossa a közöttük fennálló esetleges különbségeket, a csoport pedig radikalizálódik. Az internet segítségével nem csak kisebb csoportok, hanem több százezer ember győzheti meg magát arról, hogy az általuk vallott kultusz az egyetlen igaz ösvény.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2016. január 16. 00:35
Similis simili gaudet. Visszakívánják, amikor csak egyet lehetett? Kommunisták!
Antigoné
2016. január 05. 15:20
Fáj,ugye, hogy vége a véleménymonopolizmusnk? Az internet is funkcionálhat bumerángként, úgy tűnik. Az agymosás eszközéből az annak ellenállás eszközévé is válhat.Vagy épp egy ellenkező előjelű agymosásévá. (A szektásodást természetesen ellenzem, de itt csak a felszín szól erről)
marko11
2015. december 14. 12:21
Tapasztalataim szerint bármennyire is sokféle vélemény-és hírforrás van, de az emberek döntő többsége csak arra vevő, ami megerősíti (a hülyeségében).
br-o
2015. december 14. 12:20
Tessék elővenni a politikai marketingeseket is. Amerikában már régen különböző kampányüzeneteket adnak a hatvanéves, özvegy néger öregasszonyoknak, a huszonéves pályakezdő fehér yuppieknak, stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!