„Eljutottam odáig, hogy éljen Horthy Miklós!”

2016. február 15. 15:56

Más plakáton már egyértelműen szerepel Horthy „árulása”. „Zsidógyarapító” kormányzóként aposztrofálták, aki Károlyi Mihályhoz hasonlóan együttműködött a bolsevikokkal. Interjú.

2016. február 15. 15:56
Turbucz Dávid
Magyar Nemzet

Hogyan viszonyultak a zsidóság reprezentánsai a Horthy-kultuszhoz?

A nagyobb évfordulókon – akár a többi történelmi egyház – központi istentiszteletet tartottak, lapjaikban cikkek, méltatások jelentek meg az államfőről. Az első zsidótörvény elfogadása után a fővárosi és a Pest megyei hitközségek nevében Stern Samu segítséget kért a kormányzótól az antiszemitizmus terjedése ellen. Horthy személyét, hiába volt korábban a numerus clausus, 1938-tól kezdve pedig a zsidótörvények, nem kapcsolták össze a jogfosztással, legalábbis a nyilvánosság előtt. Horthy hetvenhatodik születésnapján, 1944 nyarán, a deportálások közepette Budapesten hálaadó istentiszteletet tartottak a tiszteletére. Több oka is lehetett annak, hogy nyilvános megszólalásaikban nem kötötték össze az államfőt a diszkriminatív intézkedésekkel. Az egyik a kormányzósértési perek intézménye lehetett. A kultusszal történő esetleges azonosulás is felmerülhet. A kultuszépítés azonban őszintétlenül is megvalósulhatott. Utalni kell arra is, hogy a Horthy-képbe csak igen korlátozottan épültek be antiszemita kijelentések. Egy kultusz akkor hatékony, ha minél általánosabb üzenetek, szimbólumok alkotják, így eltérő világnézetű, vallású emberek is azonosulhatnak vele.

1944. október 16-án megszűnik Horthy államfői hatalma, s vele jó időre a kultuszépítés is…

A nyilasoknak rövid uralmuk alatt nem volt idejük a Szálasi-kultusz teljes felépítésére, ahogyan a Horthy-tisztelet lebontására, egy új, kidolgozott Horthy-kép megfogalmazására sem. A nyilas propaganda ellentmondásosan foglalkozott a volt államfő szerepével. Megjelent az utcán olyan plakát, amely árulásként értékelte ugyan a kiugrási kísérletet, ám nem tette Horthyt közvetlenül felelőssé. Más plakáton már egyértelműen szerepel Horthy »árulása«. »Zsidógyarapító« kormányzóként aposztrofálták, aki Károlyi Mihályhoz hasonlóan együttműködött a bolsevikokkal. Döntő változást a háború utáni helyzet hozott. Eltérő módon ugyan, de minden politikai irányzat negatívan értékelte a szerepét: a legvehemensebben a kommunisták támadták, a párt vicclapjában, a Ludas Matyiban még patás ördögként is ábrázolták. Viszonylag hamar megszületett, majd a negyvenes évek végére hegemón pozícióba került az a Horthy-kép, amely a kormányzót »fasiszta«, »véreskezű diktátorként« mutatta be. Ekkor vált alapvetővé a felfogás, hogy a Horthy-rendszer a kezdetektől »fasizmus« volt, s 1919-ből egyenesen következik 1944, így a fehérterrorból a deportálás. Sajátos, leegyszerűsített dialektikával tekintettek a történelemre, amely a »fasizmus« és az »antifasizmus« harca: 1919-ben a Tanácsköztársaság bukásával győzött a »fasizmus«, amelyet 1945-ben a szovjet hadsereg vert le. Az 1956-os eseményeket is hasonlóan értékelte a kádári propaganda.

Úgy tűnik, a jelenben is hasonló végletességgel tekintünk Horthy alakjára. Vannak, akik felélesztik a kultuszát, mások pedig a „patás ördögöt” látják benne…

A Horthy Miklóssal kapcsolatos mai közéleti viták gyakorlatilag XX. századi gyökerűek, a szóhasználat, az érvek jelentős része az elmúlt évtizedekben kialakult Horthy-képekre vezethető vissza. Nem függetlenek azonban a mai politikai, gazdasági helyzettől, tehát aktualizált formában használják őket. Évek óta látható törekvés a radikális jobboldal részéről a Horthy-kultusz megerősítésére. A kritikátlan értékeléssel szemben áll – elsősorban a baloldalhoz köthetően – az egyoldalúan negatív értékelés, amelyből hiányzik az empátia. Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény. Horthy Miklós akkor tudja majd elfoglalni a magyar történelemben az őt megillető helyet, ha személyéhez a szükséges kritikával és empátiával viszonyulunk. Tekintettel kell lenni az érdemeire, eredményeire, ahogyan a mulasztásaira és hibáira is.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2020. január 01. 18:17
Nincs Horthyhoz hasonlítható államférfi Magyarország újkori, XX. századi történelmében. Egy politikai zseni akinek egyedüliként sikerült ismét visszacsatolnia ősi földjeinkből. Benne még élénken élt a magyar nemzeti büszkeség, amelyet Magyarország területrendezésének szentelt. A másik fő erénye, a magyarsághoz tartozó állampolgárok iránti mérhetetlen lojalitása. Több százezer hoinfitársunkat mentette a háború idején, időt, energiát nem sajnálva. A Führerrel szembemenve. Nem volt élő férfi aki ezt merte volna. Sajnos ez egyetlen szomszédos vezetőről sem mondható el. A honfitársaink elvesztése azóta is begyógyíthatatlan sebeket ejtett a magyar nemzet testén, amit csak Horthy emléke enyhít kicsit, belőle merítünk némi erőt. Köszönjük a teljes magyarság nevében az akkor végzett nemzetmentő munkáját! Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
balbako_
2020. január 01. 18:17
Azért az akkori zsidók tudták mit miért tesznek. Mert Európában a Horthy rendszer valóságos zsidó paradicsom volt. És ezt az itt élők tudták. Aki pedig nem tudta, az a német megszállás után megtudta.
írmag
2017. február 13. 22:50
Kedves Turbucz Dávid és Pethő Tibor is! Megértéssel és örömmel vettem tudomásul az „útépítő szakmában” elért eredményüket. Mindenesetre az első gondolatom osztom meg: nem az Amerikai Egyesült Államok elnökének kell nyilatkoznia azzal kapcsolatban, hogy Székesfehérváron állítsanak-e a magyarok Hóman Bálint magyar történésznek szobrot, hogy annak látványával is emlékezzünk rá. Ifjúkoromban nem tudhattam megfogalmazni a szovjet csapatok kivonulását sem Magyarországról, tehát most látom az utakat az igaz magyar történelem megíráshoz és annak folyamatában a méltó elismerést: - Horthy Miklós kormányzó, - Tormay Cécile író, - Hóman Bálint történész ügyében. Éppen elég korlátot emeltek köréjük. (Érdekes, hogy a pufajkás kommunista horn gyula szobra, vagy az internacionalista kommunista frankel leó utca-névadóként elfogadható obama és a nagyvilág számára is.)
3M..
2016. március 01. 20:52
A Horthy-éra alatt területek tértek vissza Magyarországhoz. Ma ellenben, ismételten külföldiekhez vándorolnak magyar területek. Épp mint Trianonban. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!