Soha nem voltunk része az újságírói szakmának

„Sok visszaemlékezésben találkozni az előítéletekkel, amelyek sokáig az online újságíráshoz kapcsolódtak. Egy napilapnak volt egy print és egy online szerkesztősége ugyan már a kilencvenes évek közepe tájától, de sokan úgy gondolták, hogy az online munkatársak kevésbé értékes munkát végeznek, nem is fizették annyira meg őket, kialakult egy A és B liga a szakmában. Ez a percepció hogyan befolyásolta a ti karriereteket? Hogyan szántátok rá magatokat, hogy abba a területbe merüljetek bele, amiről az újságíró szakmának a túlnyomó része lesajnálóan nyilatkozik?

Ilyen szempontból mi soha nem voltunk része az újságírói szakmának. Én ezért nem érzékeltem ilyen visszahúzó erőket, amelyek egyébként kétségtelenül voltak, mert a nyomtatott lapok online kiadásinál dolgozó kollégák mesélték. És látszott is, hogy nagyon visszafogják a hagyományos szerkesztőségek ezeket az online projekteket. Nekünk, mint Internettónak, akkor már önálló online szerkesztőségnek, ez óriási segítség volt. Amire a hagyományos sajtó észbe kapott, már nagyon nagyra tudtunk nőni, nagyon megerősödtünk. Kevés olyan ország volt a világon, ahol ilyen, teljesen független online szerkesztőségek ilyen meghatározó szereplői lettek a piacnak. Ez a jelenség, hogy a tisztán online kiadók komoly piaci tényezőkké váltak, jóval később indult el Amerikában vagy Nyugaton, igazából a webkettes korszak után. Ez a modell egyszerűen nem létezett sokáig azokban az országokban, ahol erős médiaipar volt. Csak ilyen Drudge Report szerű kis félamatőr dolgok voltak inkább. De ha híreket akartál nézni, akkor CNN.com, NBC, Washintgon Post, USA Today, NY Times…. A hagyományos médiaóriások site-jait tudtad nézni. Magyarországon viszont már 98-ban az Index meg az Origo volt a meghatározó híroldal, illetve ott volt még a HVG online, amolyan kivételként. Ez azért tudott létrejönni, mert mi – és ez kicsit nagyképűen fog hangzani – kurva ügyesek voltunk. Nem én, hanem a Nyírőék. Szereztünk pénzt, el tudtuk indítani, céget tudtunk szervezni. Pedig rohadtul nem értettünk hozzá. Meg is fizettük az árát egyébként. Végül eléggé rá is basztunk. Tulajdonképpen ez az oka annak is, hogy én itt vagyok most, ezzel a kis, tulajdonképpen startup médiacéggel céggel, pedig volt már egy száz fős szerkesztőségünk, sokmilliárdos cégünk. Csak bezabálta szépen ez az oligarchikus genyó. Szóval ez is amiatt van, áttételesen, hogy akkor keményen megfizettük a saját tapasztalatlanságunk árát meg persze a piacépítés árát is. Mert egy nem létező piacot, az online médiapiacot kellett létrehozni, és ez piszok nehezen ment. Ebbe tönkre is ment az eredeti Index, el kellett adni. Így aztán ki is került a kezünkből a cég, kikerült az irányítás, és aztán évek múlva már törvényszerűen csúszott bele ebbe a ganéba.

Mi annyira hittünk ebben az egészben és annyira nem arra figyeltünk, hogy a mi kis magyar médiapiacunkat milyen erők mozgatják… tényleg egy fantasztikus álomvilágban éltünk gyakorlatilag 1995-től 2009-ig. 2009-ben kezdték el beleverni az orromat a magyar valóságba. Mi nem Horn Gyulára, Orbán Viktorra, meg ezekre a nézegettünk nap mint nap, nem hozzájuk képest határoztuk meg magunkat, hogy merre kéne menni, üzletileg, hanem mi úgy éreztük, hogy egy nagyobb, erősebb, és persze motiválóbb, reménykeltőbb globális dolog része vagyunk. Azt figyeltük, hogy a Google-nél mi történik, a Yahoo-nál mi történik, mit csinálnak a nagy amerikai újmédiacégek, mindig láttuk magunk előtt, hogy merre kellene menni. A hagyományos sajtó meg 2000 után már más sem csinált, mint folyamatosan rettegett, megszorított, rettegett. Tehát pont az ellenkező irányú mozgás volt ott. Folyamatos félelem és zsugorodás. Egyre nagyobb kiszolgáltatottság. A mi oldalunkról meg mindig az volt, hogy előremenni, fejlődni, nőni. Ez elképesztő erő, szabadságérzés. Szóval az biztos, hogy az elején nagyon jó ütemben tudtunk leválni az IDG-ről és pénzt szerezni az Indexbe. A három exnarancsos, Simó György, Nádori Péter és Weyer Balázs György Péter segítségével nagyon ügyesen meggyőzte Straub Eleket, hogy a Matáv indítsa el az Origót, és föl tudott épülni az új magyar média világnak a másik oszlopa. Nagyon sok pénzt rakott ebbe az Origo. Mármint a többi internetes tartalom költségéhez képest, nem a Matáv bevételéhez képest. Nem kell a Matávot sajnálni. Nagyon korán indult minden, tők jó ütemben. Évekkel voltunk a volt szocialista országok előtt, de egy csomó nyugatit is megelőztünk akkor. Aztán persze gyorsan lemaradtunk. Az Internetto projekt ötlete már 94-ben mozgott Nyírőéknél. Ha belegondolsz, a Yahoo! ’94-es alapítású cég, vagy a Netscape. A Google ’98-ban indult vagyis akkor lett cég. Én még emlékszem, amikor a Nehéz-Posony Feri mutogatta ’97 körül, hogy a szilícium-völgyben valami súlyos geekek összeraktak egy keresőt, és milyen kurva jól keres. Egy csoda volt. Az első periódusa az Internettónak a Matáv ellenes harc jegyében telt. Illetve ez a Matáv ellenes harc a harc az internetért. Akkor nagyon magasak voltak az internetelőfizetési díjak, a távközlési díjak, és azért harcoltunk, nyilvánvalóan – így visszatekintve – ma már vicces a dolog, de akkor elég kemény volt és nagyon komolyan felhúzta az Internetto népszerűségét. Tüntetésszervezés, erre a Matáv olcsóbban adta, eltörölték az éjszakai tarifát, akkor lehetett internetezni, mert egyébként aranyárban mérték. Telefonon kellett lógni állandóan, nekem volt huszonezer forintos telefonszámlám a kilencvenes évek elején, amikor ez gyakorlatilag egy havi fizetés volt. Szóval ez a Matáv elleni harc jegyében telt.”