Hazudni hazai pályán – Uj Péter, a születésnapos 444 és a baráti sajtó

2016. május 10. 08:22

Miért szégyen, ha ugyanaz a Soros-alap az egyik tulajdonosunk, mint a Magyar Narancsnak? Mióta rendelkeznek jótékonysági státusszal az amerikai befalapok? Miért nem szembesítette mindezzel a baráti sajtó az elmúlt két évben a rendkívül magas erkölcsiségű 444-et?

2016. május 10. 08:22
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

Születésnapi interjút adott a Kreatívnak Uj Péter, a 444 főszerkesztője. A három éve indult lap alapítójával készült beszélgetést akár a köztévé is készíthette volna tetszőleges Fidesz-politikussal – vagy a fénykorát élő Nap-kelte az MSZP vagy az SZDSZ bármely jeles képviselőjével. Ehhez hasonló feladatokkal kellett megbirkóznia az interjúalanynak:

  • Melyik anyagokra vagy a legbüszkébb az elmúlt három évből?
  • A 444 megváltoztatta a tartalomelőállítási szokásokat?
  • Nekem kívülről úgy tűnik, hogy a 444 mint orgánum, gyűlöletcéltáblává vált.

Becsúszott azért egy – a 444 indulásának pénzügyi hátterére vonatkozó – félkemény kérdés is, ezt a válasszal együtt érdemes idézni:

Még a tervezés fázisában a Kreatívnak azt mondtad, hogy »az induló lap hátterét egyelőre magánbefektetők biztosítják, úgynevezett FFF pénzről van szó, Friends, Family, Fools, klasszikus start-up befektetési forma.«

2014-ben, kábé egy évvel az indulás után fél millió dolláros tőkebevonással húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Jeti Zrt.-ben a Digital News Ventures nevű amerikai befektetési alap. Ez az alap az MDIF (Media Development Investment Fund) részeként működik, meglepő módon általában média- és technológiai vállalkozásokba fektet, jellemzően korai stádiumban.

Mindenképpen szerettünk volna külföldi befektetőt bevonni, mert az indulás, a sajátosan maffiásodási tüneteket mutató piacon elég viharosra sikerült. Elég heves, és egyébként a köztörvényes bűncselekmények körébe tartozó támadások érték a cégünket, ezért törekedtünk arra, hogy legyen külföldi tulajdonos is. Hogy az adhat valamilyen biztonságot, védettséget. Az MDIF-et azért választottuk, mert kifejezett küldetése, hogy támogassa az újságírók, szerkesztők autonómiáját, befektetési politikája általában kedvez a szerkesztőségek tulajdonszerzésének. Korábban egyetlen ismert médiabefektetésük volt a régiónkban: a SME című szlovák, jobbközép politikai napilap, amelyik Vladimir Meciar kormányzása alatt elég komoly támadásoknak volt kitéve a hatalom részéről.”

Hát nem mesteri? Politikusok is megirigyelhetnék:

  • a kicsit is kellemetlen kérdést (miből?) nem válaszolja meg, 
  • a válaszból is kimarad az, ami kevésbé hangzik jól,
  • sőt, egy egzakt hazugság is belefér.

Valójában Uj itt azt ismétli, amit már két éve is leírt Van egy új kisebbségi tulajunk című klasszikusában. Hirtelen nem is tudok másik példát mondani, ahol főszerkesztő ilyen nyíltan, ilyen tényszerűen hazudott volna saját olvasói szemébe: „Az MDIF-nek egyetlen ismert médiabefektetése volt a térségben: a SME című szlovák, jobbközép politikai napilapban volt tulajdonrészük. (Azóta eladták.)”

Az MDIF-nek nem a SME volt az egyetlen ismert médiabefektetése a térségben, a Magyar Narancsba is beszálltak, kétszer is – egyszer 2000-ben, egyszer 2012-ben, és a mai napig ők finanszírozzák a független hetilapot. Ezt természetesen mindenki tudja, aki egy kicsit is ismeri a magyar médiapiacot, 2000-ben a Kreatív is egyértelműen Soros-befektetésként számolt be az akkor még MDLF (Media Development Loan Fund) néven futó alap tulajdonszerzéséről, a jelenlegi tulajdonviszonyok pedig a Narancsot kiadó Magyarnarancs.hu Kft. aktuális cégkivonatából is világosan kiolvashatók:

1/39. Media Development Investment Fund Inc.
US-10011 New York, West 20th Street 37. suite 801. ép.
Külföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási szám: F990316000038
Külföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási hatóság: State of New York Department of State
Kézbesítési megbízottja: Bálint, Kállai és Kende Ügyvédi Iroda
1118 Budapest, Villányi út 47.
A tagsági jogviszony kezdete: 2012/03/08
  A változás időpontja: 2013/05/30
  Bejegyzés kelte: 2013/08/26 Közzétéve: 2013/09/12
  Hatályos: 2013/05/30 ...

Az MDIF 444-es befektetése óta a független és kritikus sajtó egyetlen alkalommal sem említette, hogy ugyanaz a szervezet finanszírozza a 444 és a Magyar Narancs működését, azt meg pláne nem, hogy itt bizony a legnagyobb – kétségkívül nem lokális, hanem globális – magyar oligarcha, Soros György pénzéből megy a foci. Érdemes megnézni a Kreatív archívumát, ahol az elmúlt két évben egyetlen alkalommal sem említették azt a mellékes információt, hogy ez az amerikai befalap bizony nem egy médiapiaci cápa, hanem – mint az bemutatkozásukban is olvasható – egy nempiaci, jótékonysági szereplő: 

„MDIF is a New York-registered not-for-profit corporation with 501(c)(3) public charity status.”

A 444 és a baráti sajtó is nagyon jól tudja, hogy amerikai befalapok a lehető legritkábban működnek nonprofit formában és rendelkeznek jótékonysági státusszal New Yorkban, azaz az MDIF nem befektet, hanem támogat.

És hogy honnan lehet tudni, hogy az MDIF a Soros-hálózat része?

  • az alap Soros pénzéből jött létre;
  • 2005 és 2009 között az MDIF (akkor még MDLF) kapta a legtöbb, több mint 15 millió dollárnyi támogatást a Soros-féle Open Society Institute-tól;
  • egyik vezetőjük, Marie Nemcova, a 444 kiadójának az MDIF által delegált egyik igazgatósági tagja 1994-től 1998-ig a prágai Soros-alapítvány programigazgatója volt, amit az MDIF kedvéért hagyott ott.

Tehát, hogy bulletpointokban is meglegyen, a 444 és a baráti sajtó két éve nem terheli olvasóit a következő mellékes információkkal:

  • az MDIF nem piaci alapon működő befektetési alap, hanem egyéb szempontok szerint döntő nonprofit szervezet;
  • az MDIF a Soros-hálózat része, az Open Society Foundation egyik legnagyobb támogatottja;
  • a 444 kiadójának egyik vezető tisztségviselője, Marie Nemcova a Soros-alapítvány prágai programigazgatója volt, mielőtt az MDIF-hez került volna;
  • az MDIF-nek nem a 444 az első befektetése Magyarországon, hanem a Magyar Narancs, ahol legutóbb – a sors iróniája – éppen Bodoky Tamásék kiszorítására használták fel a Soros-dollárokat.

*

Illusztráció: 444

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 256 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2022. április 20. 15:11
Péter jól kihízta magát Soros pénzén:-)))))
cutcopy
2022. április 13. 14:27
"Kállai és Kende Ügyvédi Iroda" Csak nem megint a ballib érdekkörök jogászai, akik a panama aktákban szinte az összes magyar ügy lebonyolítói voltak..
kálmi
2018. május 01. 02:07
"viszont a mandineren bőven találni olyan cikket ami a fideszes álláspontot ismétli el :))" És minimum annyit sőt, ami az ellenzék álláspontját, véleményét ismétli. Ez oknál fogva a mandi az egyik legélvezhetőbb ( ha nem a leg!)portál az összes híreket, véleményeket közlő portálok közül. Beleértve a közönségét is.
luisbathhelena
2018. május 01. 02:07
Már itt is vannak az első 444 fanok fölháborodva, ha valaki a TÉNYEKET rögzíti :-) Azért valamiben egyezzünk meg: Soros egy szalmaszálat se tesz keresztbe csak ezért meg szinesebbnek akarja látni a magyar sajtót. Mint globális játékos ő szellemi portékával, befolyással üzérkedik, amit aztán majd valahol pénzre vált. Nagy Britanniában és Indonéziában a mai napig átkozzák a nevét a helyi valuta bedöntéséért, sokak elszegényítésért (UK hamar kiheverte, Indonézia nehezebben (jé).Sagschon mondhatja Soros... Ebben a vonatkozásban semmivel nem jobb BÁRMILYEN szervezetnél, legyen az cég, államm NGO stb. Befolyást és hatalmat akar, ebből pénzt csinál, aminek egy részéből újra befolyást vásárol. Ha kitalált volna egy nagyszerű műszaki találmányt, megemelem a kalapom. De a pénze jelentős része országok és népek könnyeiből származik, így erkölcsi alapja nemigen van társadalmi kérdésekben megszólalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!