Médiahelyzetünk

2016. június 09. 18:05

Elég sajátos, hogy a világi fölfogású, a szekularizációt rokonszenvvel néző mérsékelt balközép egyre inkább csak (bár nem kizárólag) egyházi tulajdonú helyeken fejtheti ki a véleményét.

2016. június 09. 18:05
Tamás Gáspár Miklós
Kettős Mérce

„Az nem baj, hogy egyházi szervezetek rádiókat, lapokat, tévéállomásokat működtetnek: miért ne tennék? A történelmi egyházaknak is vannak orgánumaik, némelyik – például a Magyar Katolikus Rádió – nem is rossz.

De azért elég sajátos, hogy a világi fölfogású, a szekularizációt rokonszenvvel néző mérsékelt balközép egyre inkább csak (bár nem kizárólag) egyházi tulajdonú helyeken fejtheti ki a véleményét: még akkor is, ha a tulajdonos – remélhetőleg – nem nagyon szól bele a szerkesztésbe, stílusba, politikai irányba, műsorszerkesztésbe, és így tovább. Az is fura, hogy a több-kevesebb joggal baloldali hírben álló, nagy hagyományú Népszava a szintúgy konzervatív beállítottságú Simicska Lajosnak köszönhette a túlélését – amint mindenki tudta eddig is, de ezt újabban Simicska egyik bizalmasa (a jobboldali Csintalan Sándor, aki azelőtt az MSZP alelnöke is volt…) nyíltan megmondta az újságban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2017. január 03. 16:46
Bla bla bla bla bla bla.... Fűzte hozzá tamás gáspár miklós béla zoltán géza.
BPasternak
2016. augusztus 14. 20:31
Már csak azt nem értem, hogy az a sok prominens, világi fölfogású, a szekularizációt rokonszenvvel néző mérsékelt balközép politikus miért járatja egyházi iskolába a csemetéjét.

2016. augusztus 07. 19:32
Már csak azt nem értem, hogy az a sok prominens, világi fölfogású, a szekularizációt rokonszenvvel néző mérsékelt balközép politikus miért járatja egyházi iskolába a csemetéjét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!