A félelem nem gyűlölet

2016. október 10. 10:50

El tudom fogadni azt a bírálatot, hogy kiválthatott a kampány negatív érzéseket konkrét emberek iránt. Interjú.

2016. október 10. 10:50
Balog Zoltán
Balog Zoltán
Index

A kvótafórumok többségén viszont, ahol jártunk, inkább arról volt szó, hogy minden bevándorló potenciális terrorista, akiknek a beköltözésétől rettegni kell.

Én soha nem mondtam ilyet, s ha valaki ilyet állított, azt vissza is utasítottam. A népszavazás előtt egy interjúban is elmondtam, hogy különbséget kell tenni a félelem és a gyűlölet között. Mindent elkövettem azért, hogy az emberek, akik nagyon helyesen osztják a kormány álláspontját, és nem akarják, hogy Brüsszel ilyen komoly döntést hozzon a fejünk felett, azok ne gyűlöletből tegyék ezt, hanem az utódok iránti felelősség miatt. A keresztény ember felelőssége, hogy ne negatív motivációból szülessen a döntés. Én ezért küzdöttem, de el tudom fogadni azt a bírálatot, hogy kiválthatott a kampány negatív érzéseket konkrét emberek iránt.

Megmérték, vizsgálták, számításba vették, hogy ezzel a kampányukkal mennyiben emelkedik a magyarok menekültellenessége és idegengyűlölete? Az Index által rendelt kutatás szerint ez nőtt a kampány alatt.

Ilyen vizsgálatokkal nem foglalkozom, és nincs is jó véleményem ezekről. Annak idején felmérték például, hogy a magyarok többsége mennyire nem szeretne egy fiktív piréz mellett lakni. Mondjak valamit? Én sem szeretnék. Akkor xenofób vagyok? Azért nem szeretném ezt, mert nem tudom, kik azok, és inkább óvatos vagyok az ismeretlennel szemben. Ha ismerem őket, például egy roma családról kérdeznek, akkor viszont lehet, hogy az igen felé hajlanék. Ennyit a felmérések manipulálhatóságáról.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2016. október 11. 20:01
Álszent gennyláda.
2016. október 11. 17:38
"Erre a kormányra, mint testületre, kimondottan jellemző a puritánság." Ha álszent vagy, Testvér, legyen a magánügyed, de ne nézd hülyének a fél országot, meg Viktor fele királyságát!
Zokni
2016. október 11. 11:53
"... a magyarok többsége mennyire nem szeretne egy fiktív piréz mellett lakni. Mondjak valamit? Én sem szeretnék. Akkor xenofób vagyok?" - mondja. Igen. Botcsinálta pszichológusként - Ön is az, legalábbis amikor még pap volt, az volt - háromféle reakciót képzelek el erre a kérdésre egy normális társadalomban. 1. Ösztönösen, nem is tudatosítja magában, hogy nem ismeri ezt a népet, helyből nemet válaszol. 2. Ösztönösen, nem is tudatosítja magában, hogy nem ismeri ezt a népet, helyből igennel válaszol. 3. Rájön, hogy nem ismeri, de TUDJA, hogy a társadalmi elvárás szerint mit is illik erre válaszolni: ezért az IGEN mellett dönt. Első kettővel nincs mit kezdeni, ami belé ivódott, azt mondja. Viszont pontosan az utolsóban foglalt beállítódást, hogy "mi illik", öli ki a szavazás az emberekből. És aztán érdekes módon az első válasz lesz az általános, és az utolsó szerinti "illendő" is megváltozik. És ezt hívják xenofóbiának. Nem tudta, "tiszteletes" "úr"? (Hogy gúnyolódik Önnel Isten...)
lajkakutyus
2016. október 10. 23:26
Egészségügy, oktatás romokban, ez a segg meg át akar bennünket nevelni. Akikkel sorozatos rossz tapasztalatunk van, azokat utáljuk, punkt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!