„Srácok, ezt fel kellene adnotok” – ilyen volt a béketárgyalás az ukrán védelmi miniszter szerint
Podoljak szerint elértek az ukránok egy olyan pontra, ahol már nem lehet leülni és tárgyalni.
Putyin nem irracionális, nem megalomániás, belpolitikai és külpolitikai értelemben sem az a National Interest szerint.
„A Barack Obama elnöksége és Hillary Clinton külügyminisztersége alatt újrarendezett orosz-amerikai kapcsolatokat bukott irányzatnak tartja Gerald F. Hyman a National Interestben közölt írásában. Szerinte először is Putyin feltevéseit, érdekeit és személyes stílusát kell megérteni, mivel mostanra ő vált az orosz külpolitika egyedüli alakítójává. Putyin a Nyugatot és elsődlegesen az Egyesült Államokat okolja a Szovjetunió felbomlásáért és Oroszország szerepvesztéséért. Úgy látja, hogy az Európai Unió és a NATO bővítése Közép-Európában és a Baltikumban egyszerre jelent lélektani és biztonsági kockázatot Oroszországnak. Putyin szerint amikor Hillary Clinton volt a külügy élén, az Egyesült Államok beavatkozott az orosz belpolitikába.
A volt Szovjetunió területén kívül az orosz terjeszkedés inkább szórványos és spontán. Az Aszad-rezsimet Szíriában az oroszok részint a tartuszi tengeri támaszpontjuk miatt támogatják, de egy másik indokuk, hogy rávilágítsanak arra, az USA közel-keleti intervenciói és a demokrácia-export megbuktak.
Putyin nem azért támogatja Aszadot, mert szereti, hanem mert úgy gondolja, hogy az iszlamisták legyőzésében hatékonyabb szövetséges lehet, mint a nyugatiak által támogatott »mérsékelt« felkelők fragmentált csoportjai. Végül az oroszok beavatkozása az amerikai elnökválasztásba valójában Putyin visszavágása az amerikaiaknak, amiért ők a demokráciát és a szabad sajtót reklámozták, civileket és ellenzéki szervezeteket támogattak Oroszországban.
»De Sztálintól különbözően, Putyin nem irracionális, nem megalomániás, belpolitikai és külpolitikai értelemben sem az. Autoriter, de (még) nem totalitariánus« – írja Hyman. Oroszország tárgyalóképes partner, ennek példája Moszkva termékeny szerepe az iráni atomtárgyalásokban, Aszad vegyi fegyvereinek leszerelésében, az Észak-Korea elleni szankciók formális támogatásában; vagy az együttműködése az amerikaiakkal a tálibok elleni afganisztáni harcban. Putyin hajlamos még az amerikaiakkal is együttműködni valamilyen érdekegyezés esetén, ugyanakkor mindig Oroszország érdekeit fogja előtérbe helyezni.”