Orbán Viktor a probléma része

2017. november 06. 10:53

Nyolc éve viszont gyors ütemben rombolják a demokratikus alapokat. Ez nem hiba, ez rendszerváltás. Interjú.

2017. november 06. 10:53
Kis János
Magyar Nemzet

A menekültválsággal kapcsolatban írta 2015-ben, hogy ha pillanatnyilag sikeresnek is tűnhet bárki számára az orbáni problémakezelés, a kudarc mégis bele van kódolva. Két év elteltével ez nem így tűnik, sőt arról beszélnek, hogy inkább a nyugati vezetők is az orbáni irányba indulnak el.

Orbán Viktor nem a probléma megoldása, hanem a probléma része. A menekültek elleni gyűlöletkampány; a menekültügyi konvenciók felrúgása; a közös európai menekültpolitika blokkolása; az etnikai homogenitás erőszakolása – ez mind-mind csak elmélyíti a válságot. Félelmeket vált ki a közvélemény egy részéből a tömeges migráció, a félelem pedig fogékonnyá tesz a demagógia iránt. A demokratikus középpártok nyomás alá kerülnek, hogy vegyék át Orbán, a francia Le Pen, a holland Wilders, az osztrák Strache retorikáját. Ez az idomulás rövid távon sikeres lehet, de hosszabb távon veszélyes megcsúszáshoz vezet. Egyrészt a centrum eltolódása a szélsőjobb felé öngerjesztő tendenciává válhat, amit nem biztos, hogy sikerül megállítani. Másrészt a tömeges migráció nem fog eltűnni az életünkből. Hatalmas demográfiai egyensúlytalanság van a fejlett és a fejletlen országok között, amit környezeti katasztrófák, éhínség, vízhiány, helyi háborúk fognak súlyosbítani, emberek száz- és százezreit a lakóhelyük elhagyására kényszerítve. A menekültellenes hangulatkeltés lehetetlenné teszi, hogy Európa racionális megoldásokat keressen az ebből adódó válsághelyzetekre.

Pozitívan álltak hozzá a németek is: azt mondták, hogy »megcsináljuk«, vallották, hogy a problémát a lehető legbefogadóbban kezelni lehet. Aztán mégis úgy ítélték meg, hogy így nem működik, és szigorúbb irányt vettek.

A probléma kezelésének része természetesen, hogy Európa lassítsa, szabályozott mederben tartsa a menekültáradatot. Két éve is ezt írtam. Csakhogy a szélsőjobb előretörése miatti pánikhangulatban Európa ma olyan módszerekbe is belemegy, amelyek elfogadhatatlanok és veszélyesek. Az unió hatalmas pénzeket fordít arra, hogy a menekültek tömegeit Líbiában tartóztassák fel. Líbiában nincs központi államhatalom; az európai pénzek jórészt haduraknál, kalózoknál, emberkereskedőknél landolnak, akik névleg a kormány fennhatósága alá helyezik magukat, valójában azt csinálnak, amit akarnak. Ez tartósítja a hatalmi űrt, és mérhetetlen szenvedést zúdít a menekülőkre.

Mikor ön 2002-ben felszólalt Medgyessy távozása mellett, kicsit hasonló helyzetbe került, mint ma a Fidesz-kritikus jobboldaliak, akiket egyazon politikai oldalon bírálnak a kiállásukért. Jeszenszky Gézát például Boross Péter támadta, míg Deutsch Tamás Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Jeszenszky esetében beszél politikai elbutulásról. Ennyire rosszul tűrik mindenütt a saját oldalról érkező kritikát?

2002-ben is akadt példa méltatlan támadásra, de a Medgyessy-vita nagyobbrészt valódi vita volt, független értelmiségiek között. Nem tudok róla, hogy Jeszenszkyt, Mellárt vagy Bod Péter Ákost független jobboldali értelmiségiek támadnák.

Az utóbbi években egyébként mintha erősödött volna a Fidesz-kritikus jobboldaliak hangja. A rendszer dinamikájából, az eltelt hosszú időből következik ez, vagy a kormány hibázik többet?

Ha azt mondjuk, hogy a kormány hibázik, ezzel feltételezzük, hogy a dolgok alapjában rendben vannak. Szerintem nincsenek. 1990–2010 között Magyarországon – történelmünkben először – demokrácia volt. Jól-rosszul, de működött. Nyolc éve viszont gyors ütemben rombolják a demokratikus alapokat. Ez nem hiba, ez rendszerváltás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2017. november 07. 08:48
Több demokráciára és kevesebb liberalizmusra van szüksége Európának. Ezt a fricskát Kis Jánosnak küldöm.
Text adósság
2017. november 06. 20:55
Az ÁVH-s szellemiségű SZDSZ alapító elvtársat hallották.
repulok
2017. november 06. 19:58
Jancsi kidugta a fejét az iszapból és bombasztikusat akar mondani. Az a kisebb baj, hogy elveszed a Gazsi kenyerét, a nagyobb, hogy blamálod az ellenzéket. Jó lenne, ha pontosan meghatároznád a táborodat, mert ez az ,, értelmiség '' nevében szöveg, félek nem áll meg.
atila68
2017. november 06. 18:15
Köszönjük János, kérem fáradjon a kasszához. Istenkém mennyire szánalmas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!