Cukiharc

2018. november 12. 07:31

A Jobbik politikusai egymást próbálják elszámoltatni, miközben válogatás nélkül vágják egymás fejéhez a nagyobbnál nagyobb bumerángokat.

2018. november 12. 07:31
Haraszti Gyula
Magyar Idők

„Húsz évet a húsz évért! – hirdette meg a Jobbik az elszámoltatáspolitikáját még 2010-ben. Arra azonban a párt akkori korifeusai gondolni sem mertek, hogy egyszer számukra is eljöhet az elszámolás ideje, ha nem is az elszámoltatásé, ami természetesen a bíróság és a hatóságok feladata lesz majd.

A Jobbik politikusai manapság éppen egymást próbálják elszámoltatni, miközben válogatás nélkül vágják egymás fejéhez a nagyobbnál nagyobb bumerángokat. A párt tegnap például közölte, hogy feljelentette egykori alelnökét, Volner Jánost. A képviselő bűne az volt, hogy kiteregette a szennyest, és nyíltan kezdett beszélni Vona Gábor egykori pártelnök és csapata mocskos ügyeiről.

Legutóbb Sneider Tamás jelenlegi pártvezető besározódott bomberdzsekijét csíptette fel a frego­lira, amikor kitálalt arról, hogy a Jobbik első emberének felesége állítólag havi egymilliós apanázsért jogászkodott az elcukisodott radikálisok bandájának az adófizetők pénzéből nyújtott támogatásokból.

A volt alelnök szavaiból kiderült az is, hogy Vona tanácsadói között ott tüsténkedett Gulyás Balázs, a magát függetlennek tartó „filmszakember” is. Az egykori alelnök éppen arra reagált, hogy Gulyás az egyik kereskedelmi tévé egyenes adásában olvasta fel Volner magánlevelét, amelyben a politikus sok különlegességet is igényelt magának az EP-lista vezető helye mellé. Kért például egy Skoda Octaviát, 420 ezres fizetést a jogász barátnőjének, de óhajtott egy budai irodát is, amelyet nem mással, mint Chesterfield bőrgarnitúrával kellett volna berendezni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Renualt Clió RS
2018. november 12. 12:18
Remélem a FIDESZ szét veri a két fasísta pártot de azért inkább a Torockaiéknak szúrkolok mert ők közel álnak a FIDESZ-hez ők nem bontanák le a határ védö keritést.A Vona Zálivec Gábor meg a skinhed útóda biztos le bontaná - Junker kottájából játszanak!!
vendelin
2018. november 12. 08:52
A Fidesznek ilyen "ellenség" mellé már tulajdonképpen barátok sem kellenek. Alakul a háromnegyed...
atila68
2018. november 12. 08:08
Az igazi utcai csibész se rugdossa bunyóban aki már fekszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!