Az Index 10 éve még valóban ilyen vagy majdnem ilyen hírportál volt

2020. július 26. 11:42

Dull Szabolcs vezetésével azonban az Index teljesen, már a látszatra sem ügyelve átsodródott az ellenzék szekerét tolók táborába.

2020. július 26. 11:42
Apáti Bence
Hír TV

„Az Index 10 éve még valóban ilyen vagy majdnem ilyen hírportál volt. Valóban ugyanúgy osztották/fikázták mind a hatalmat, mind az ellenzéki pártok szerencsétlenkedő képviselőit. 

Szemtelenül, humorral, csipkelődve. 

Senkivel és semmivel sem törődve. 

Persze liberális, és baloldali újságírókról beszélünk, így a céltáblájuk közepén mindig is ott virítottak a hagyományos, a konzervatív értékek, és az ezeket képviselő politikusok és hírességek. Támogatták a Pride-ot, a melegházasságot, és az összes haladóprogresszív f@szságot, és tegnapi napon is egy olyan pólóban mártírkodott az egyik újságírójuk, amelyik a Vörös Hadsereg Frakciónak, a kommunista nyugatnémet terrorszervezetnek a mottóját; »Az erőszak az egyetlen válasz az erőszakra« feliratot tartalmazta, de tagadhatatlanul akkor sem maradtak csendben, ha egy MSZP-s egy buta nyilatkozattal hülyét csinált magából. 

Később is szolgai módon visszhangozták a migránssimogató, szélsőliberális propagandát. 

Földes András havonta jelentkezett a szokásos adag érzékenyítő videóival, amelyekbe mindig bele tudott csempészni egy-egy szenegáli informatikust, egy eritreai agysebészt, vagy egy kongói transznemű, emberi jogi aktivistát. A kulturális különbségekről, a brutális gyilkosságokról, a nők megerőszakolásáról, az integrációs problémákról viszont hallgatott. 

Dull Szabolcs vezetésével azonban az Index teljesen, – és nem győzöm hangsúlyozni – már a látszatra sem ügyelve átsodródott, mert a volt főszerkesztő tudatosan átnavigálta, az ellenzék szekerét tolók táborába. 

Persze nem kellett nagyon erőlködnie. 

Ha bárki veszi a fáradtságot és megnézni bármelyik indexes újságíró Facebook profilját és megvizsgálja az ott található bejegyzéseket, akkor látni fogja, hogy ezek az újságírók se nem függetlenek se nem objektívak. 

Véres és habzó szájjal átkozódó, antifa és Black Lives Matter aktivistákról, Orbán és Fidesz gyűlölő ellenzékiekről beszélünk. 

Bodolai nyilvánosságra került levele is ezt támasztja alá. 

A lapot tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke arról írt, hogy Dull az elmúlt időben számos ellenzéki, baloldali pártvezetővel egyeztetett és, hogy a leváltott főszerkesztő  szándékosan vezette jéghegynek az Index hajóját. 

Vezető baloldali politikusokkal konspirálva szerintem meglehetősen nehézkes függetlennek és objektívnak lenni vagy maradni. 

Bodolai László kiszivárgott írása minden kétséget eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy hol is állt a hírportál, és, hogy milyen pártok mellett és mögött harcolt az utóbbi években. 

Teljesen világossá vált, hogy Magyarország legolvasottabbja lapja nem véletlenül hordozta a tenyerén Pikót, Baranyit és Karácsony Gergelyt. 

Akik polgármesterként, főpolgármesterként nyilvánvalóan hatalommal rendelkező politikusok. 

Karácsony például egyszemélyben dönthet cégek felügyelőbizottsági tagjairól, igazgatóiról, fővárosi tulajdonban lévő színházak és színházigazgatók sorsáról, de akár simán ki is rúghatja például a BKK vezérigazgatóját. 

(Meg is tette.)

Mi ez, ha nem hatalom? 

Márpedig az Index szerzői a tavaly októberi önkormányzati választásig azt hirdették, hogy lehet, hogy úgy tűnhet, hogy ellenzéki a lapjuk hangvétele, de ez csak és kizárólag azért van, mert egy hiteles újságíró elsődleges feladata a hatalom ellenőrzése. 

Végül, ha jól látom, bár eddig azt hajtogatták, hogy nincs másik Index, most mégis lesz. 

Mert azt akarják. 

Legyen. 

Csak a vanmásikIndex újságírói eztán ne állítsák magukról, hogy nem ellenzékiek, hogy nem baloldaliak, és, hogy nem liberálisok. 

Jó dolog az őszinteség. 

Hajrá Viktor! 

(Na ugye!)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 207 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. július 27. 17:34
Az álobjektivitás Csapjunk gyorsan a lecsóba, kezdjük a legfontosabbal. Az indexes újságírók ma Magyarországon talán egyedüliként a médiában úgy tudják magukat függetlenobjektívnak nevezni, hogy utána nem röhögik saját magukat pofán egy másodpercen belül. Hogy ez miért van, azt nehéz eldöntetni: talán ők mármint a sima mezei újságírók tényleg azt gondolják, hogy amit ők művelnek, az a politikai arany középút (ha máshol nem is, a Körúton belül)? De lehet, hogy csak pókerarcban jók. Mert nyilván például a 444, Nyugati Fény, és hasonló lapok esetében van egy konszenzuális megegyezés az olvasók és az újságírók között, hogy akkor ők akkor most ballib propagandát fognak írni, aki meg ezt élvezi, az olvassa vagy pedig 2 másodperc alatt felmegy a pulzusa százhatvanra. Az Index viszont nagyon hosszú, tárgyilagosnak és objektívnak tűnő értekezéseket ír olyan már a címben is elspoilerezett konklúzióval, ami gyakran teljesen hamis, és ezt ők is tudják. Mondjunk két példát: Leírják azt egy hosszú, grafikonokkal is ellátott elemzésben, hogy a magyar gazdaság 1990 és 2018 között leszakadt a többi V4-es országétól, de a grafikonokon cselesen nem a fejlődés ívét mutatják, ahol jól látszódna, hogy egyébként pontosan ugyanolyan sebességgel bővült a gazdaság egyetlen 6 éves időszakot leszámítva, ami Gyurcsány-korszak néven futott be a történelembe. Egy másik példa a mostani amerikai koronavírus-járvány második hulláma: képesek voltak öt pontban bemutatni az okait, hogy miért tudott a járvány újra felfutni, és az öt pont közül kettőben ezt Trumpra fogni, és nem megemlíteni a hónapok óta zajló antifa tömegtüntetéseket. Az Antifasiszta mozgalom mosdatása Kevés veszélyesebb mozgalom létezik ma, mint az Antifa, ezt láthatja mindenki, aki az elmúlt két hónapban megnyitotta az internet nevű dolgot. A médiában pedig vannak olyan íratlan szabályok még a propagandamédiában is , amit nem lép át az ember: akármennyire ballib egy lap itthon, nem fog tömeggyilkos kommunista diktátorokat mosdatni (reméljük), vagy akármennyire is migrációellenesek egy másik, nem fogunk tömeggyilkos neonácikat mosdatni. Mert amit tesznek, az visszataszító: olyan mozgalmat propagálni vagy mosdatni, ami kimondottan legitimnek, sőt, kívánatosnak tartja a fizikai erőszakot, túlmegy minden határon. Sajnos az Index ezt a határt bár sokáig tudta tartani az elmúlt hónapokban többször is átlépte, és idomult sok antifasiszta dogmához. Nevetségessé tették és összeesküvés-elméletnek nevezték: A keresztényüldözéseket, amibe egyébként éves szinten százezrek (!) esnek áldozatul Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten. A fehérek ellen elkövetett népirtást Dél-Afrikában, miközben kormánypártok vezetői énekelnek lődd a fehéret, öld a fehéret dalokat, naponta gyilkolnak meg a bőrszínük miatt farmereket, alkotmányosan fosztották meg a fehéreket legitim földbirtokuktól. Elhallgatják a BLM-mozgalom fehérellenes és civilek ellen elkövetett támadásait, sőt, legújabban már a járókelőket meglincselő, épületeket felgyújtó tüntetőket nevezik áldozatnak, amiért jelöletlen autóban szállítják el őket a helyszínről. Ez utóbbi előtt egyébként én is értetlenül álltam, hiszen azért eddig nem volt jellemző a lapra, hogy konkrétan terroristákat próbál tisztára mosni, de aztán mikor tegnap megláttam az egyik Indexes tagot antifa pólóban vonulni az egyik videón, akkor rájöttem, hogy valszeg az szerkesztőség egy része már megtette azt az ideológiai lépést, amit a magyar baloldal szerencsére még nem. Méghozzá azt, hogy Az erőszak az egyetlen út válaszolni az erőszakra. (IDÉZET A 888.HU MAI SZÁMÁBÓL) ADALÉKOK AZ INDEX HALHATATLAN ÉS HALLHATATLAN VILÁGÁBÓL
emhem
2020. július 26. 19:20
nagyon vicces állítás. az azért megvan, hogy a 10 évvel ezelőtti index többsége ma a 444-nél dolgozik?
LAW AND ORDER
2020. július 26. 18:04
Az index mindig is 120%-os gyurcsányista, bajnaista, magyarellenes heccportál volt. Most végre a megérdemelt helyére került. Nem fog hiányozni.
legkisebbek közül
2020. július 26. 17:19
(jav.: elfogadva azt is, hogy felfelé, azt is, hogy lefelé...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!