Drága Barátaim!

2020. szeptember 18. 16:09

Eljött a búcsú ideje.

2020. szeptember 18. 16:09
Vujity Tvrtko
Facebook

„Nagyon szépen köszönöm azt a rengeteg szeretetet, amit Tőletek kaptam. Elmondhatatlanul sok erőt merítettem minden egyes jó szóból, biztatásból, ölelésből. Ami számomra most következik, az egy sok munkával kiharcolt nagyszerű lehetőség, amellyel élni szeretnék, s amellyel büszkévé szeretném tenni szeretett népemet/népeimet, és gyönyörű hazámat; emellett pedig meg szeretnék adni minden olyat a fiaimnak, amit egy édesapa a gyermekeinek megadhat.

Egy héttel ezelőtt a reptéren, a felszállás pillanataiban ugyanazt mondtam a családomnak, amit minden egyes külföldi utunk előtt el szoktam mondani: mostantól mi is Magyarország nagykövetei vagyunk, s fel kell nőnünk ehhez a feladathoz. Hiszem és tudom, hogy sikerülni fog. Azt bizton állíthatom, hogy bármerre is vessen minket a sors, megmaradok büszke horvátnak és büszke magyarnak, Magyarország büszke polgárának.

Ezúton külön is köszönöm mindazoknak, akik személyesen megtisztelték jelenlétükkel valamelyik előadásomat, melyek bevételéből rászorulókat szeretnék segíteni; az elhúzódó vírushelyzetben – fizikai jelenlétem hiányában – ennek lebonyolítását a Baptista Szeretetszolgálatra bíztam. Tudnotok kell: azokban az adományokban – belépőitek megvásárlásával – mindannyian benne vagytok!
Otthoni elérhetőségeim ezennel megszűntek, de ez a Facebook-oldal mindvégig megmarad; ez lesz az a hely, ahol mindenről tájékoztatlak majd Benneteket! Hamarosan jelentkezem. Sok erőt kívánok Nektek ezekben a nehéz időkben! Vigyázzatok nagyon magatokra! És még egyszer köszönök mindent!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. szeptember 19. 20:37
Viszi magával a sapkáját is?? Abban van az ész, mint Sámsonnak a hajában az erő???
Jack Reynor
2020. szeptember 19. 18:10
Öntelt bosnyák hírhamisító pöcs.
juve
2020. szeptember 19. 17:24
Édes apáddal 20 évet dolgoztam együtt a szénbányában, Balog Sándor volt a neve és a kapcája többet ért mint te!
tintapaca
2020. szeptember 19. 15:31
Egy SZIÁJÉ ügynökkel kevesebb lesz Magyarországon. Esetleg majd kapunk hírt arról, hogy valahol túszul ejtették, mint amerikai kémet, és a battisták majd megszabadító akciót indítanak értte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!