Orbán újabb fiaskója

2022. február 22. 17:42

Nem kizárt, hogy tegnap este egy világrend is véget ért.

2022. február 22. 17:42
null
Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton
Facebook

„A 2014-es minszki megállapodást, amelyet időnként mindkét fél meg-megszegett, a putyini Oroszország a donyecki és luganszki »népköztársaságok« elismerése, valamint az orosz csapatok beküldése által páros lábbal rúgta fel. Ezzel pedig végetért az az időszak, ahol a kelet és nyugat közötti egyensúlyozás egy lehetséges és előnyös útnak tűnhetett. Azon ugyanis, amikor valaki nyíltan szembemegy a nemzetközi joggal, és mondvacsinált okokkal megsérti egy másik ország szuverenitását, miközben azt követeli, hogy egy sor másik állam hódoljon be neki, nincsen tovább mit magyarázni.

Jómagam is sokáig voltam szószólója annak, hogy törekedjünk a lehető legjobb kapcsolatokra Oroszországgal. Ugyanakkor már jó ideje egyre nyilvánvalóbb volt, hogy Putyin mire készül, és az, hogy amire készül, szöges ellentétben áll mindennel, amire az európai demokratikus politikai kultúra épül. Éppen ezért minden hazáját szerető, józan gondolkodású politikus sorra látta be, hogy eljött az az idő, amikor választani kell kelet és nyugat, zsarnokság és szabadság, nyílt erőszak és tárgyalás között.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2022. február 23. 12:29
Jut eszembe, bérmálkoztál-e már ma? Ja, te nem az vagy! Akkor összeírtad-e ma a zsidókat, elkészült a Gyöngyösi-lista?
olajfa1
2022. február 23. 10:33
Te!... Márton! Mi arról a véleményed, hogy... 100 évvel ezelőtt Magyarországon is volt hasonló eset... amikor a "Párizsi béke" alkalmával Sopront és környékét -tudtommal Kapuvárt is- Ausztriához csatolták volna... de a "magyar rongyos sereg" harcok árán -tudtommal többen meg is haltak- "visszafoglalták Sopront... No ennek hatására csináltak egy "népszavazást"... és azóta Sopron Magyarországhoz tartozik... és azóta "SOPRON A LEGHŰSÉGESEBB MAGYAR VÁROS"!!! Szóval akkor a "rongyos sereg" az rettenetes emberséges... és "felszabadító"... az orosz sereg meg Putyin agresszor!... Félreértés ne essék, mert az énnekem sem "szívemcsücske" Putyin... csak ezzel azért Orbánt minősíteni egyszerüen HAZAÁRULÁS!!! kedves Márton... MERT AKKOR MOST EZZEL A LÉPÉSSEL AMIT TE KRITIZÁLSZ... AZZAL AKKOR SOPRONT, ÉS KAPUVÁRT IS VISSZA KELLENE ADNUNK ÖNKÉNT ÉS DALOLVA!!! AZ OSZTRÁKOKNAK!!!!!!!... Szóval óvatosabban ezekkel a minősítésekkel!...
Newman
2022. február 23. 02:27
Nézd már, egy zsidó számláló liberális, kommunista, náci !!!! EZEKNEK a haladó, kommunistáknak EZ KELL!!!! EGYSZUSZRABÍRJÁK, SZÓNÉLKÜL!!!!!:))))
fonak
2022. február 23. 01:27
Mindezt KGBéla barátjától... vastag arcbőr az van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!